Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
7 TÍZ FORINT VŐLEGÉNYE Tíz Forint vőlegénye csöndes asztalt keresett egy reggel, mikor már fényességben izzadott a Bazilika, s vidám éjszakai leányok fölsöpört utcákon tértek haza fölszedett lovagokkal. Reggel hat órakor mily jó ledobni a ruhákat, melyek az éjszaka nehéz szagát itták. Mily jó beesni sóhajjal az ágyba, s aludni nehéz, verejtékes álmot. De kell a TÍz Forint. A menyasszony. Az életet kelesztő, örökös Tíz Forint. És délre mesét kell bedobni Hírlap telhetetlen torkába. Mesét. Szomorú volt kissé Tíz Forint vőlegénye. Dohos a kávéház, hol az asztalt megtalálta. És mert szeretett magában hangosan beszélni Tíz Forint vőlegénye, így prédikált a papirosához:- Ha én ma tárcát nem írok, onnan is ki fogok kapni, ahol ezt a tárcát ma délben várják. Nem jó e dologgal tréfálni, ugye ? De hidd el, papiros, nincs mit adjak neked. Ma nincs. Hol szedjem én a meséket? Nincs mesém, papiros, nincs neked való mesém. Itt eszébe jutott a menyasszony, a Tíz Forint, melyet mindennap el kell jegyezni Budapesten, hogy reménységünk legyen a sohasem jövő nászra. ÉJj tollat kért hát egy ődöngő, vizes hajú, vérszemé pincértől Tíz Forint vőlegénye. És végigszántott a papiroson és nyöszörgött:- Hát odaadjam neked Zenóbiát? Nyomkodta a homlokát. Jaj, jaj, hát semmi sem marad? Csak Zenóbia? Az asztalon zsebóra ketyegett. Nyolcra jár, jaj. Hogy szalad a mutató. Kilenc órára kész lehetne az írás. Be lehetne küldeni oda, ahol várják, s tíz órakor már ágyat érezne a bőrünk. De szabad-e így elázni Zenóbiát?... Jöttek pihent lépésű, boldog emberkék a kávéházba, akiket igen gyűlölt ok és mód nélkül Tíz Forint vőlegénye. Jöttek és reggeliztek. Ezeknek a bestiája a Hírlap. Ezeknek kell mondani mesét TÍz Forintért, hogy ezek jővén újra alvás után, újra reggelizni, újra lássák, hogy tárca van a Hírlapban, s milyen ördöngSs legények ezek a különös meseírói legények. Mindennapra van új meséjük. Tíz Forint vőlegényének nem szántott a tolla. Hátha. Hátha mégsem kell odaadni ezeknek Zenóbiát. Hiszen ez mindenképpen gyalázat lesz. Meg kell változtatni a történetet. Csúfosan összezsugorítani. Hiszen nem is lehetne a mai Tíz Forintért a valódi Zenóbiának még a homlokából sem megmutatni egy őszinte, nyers bőrdarabot. A történetnek ma a tízparancsolatos erkölcsösség örvendezésére kell bárhogyan formálódnia. Az óra ketyegett mérgesen az asztalon. A pincér vizes haja megszáradt, véres szemei pedig türelmetlenkedve fürkészték mind síírábben Tíz Forint vőlegényének asztalát. És nincs mese-út, csupán a Zenóbia mese-útja. Ezen kell elindulni. Mi lesz Zenóbiával, ha ez a csúfság éri? El kel válni tőle. Sohasem lesz belőle megírott igazság, kész regény, mert nem tudna a szégyentől a mese16