Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Dal a hazugság - házról"
113 FICÁNKOL A PARLAMENT Mosolyogj föl egy pillanatra, savanyú kedvti Magyarország, mert lám, drága gyermeked, a parlament, él, sőt, ficánkol. Ma már majdnem meglelte önmagát, szinte-szinte legméltóbb, legigazabb energiáját fitogtatta a magyar képviselőház. Egyszerre csodák nem történhetnek ma már, e kételkedő korban, de aki a mai parlamentet szerti, bizhat. Csak merjen lekének legőszintébb zugaiból nyilatkozni e kényeskedő gyermek, fölösleges lesz a szerető szülék és rokonok aggodalma. Most pedig, e kis csdfondároskodás után, mondjuk meg komolyan, hogy halálosan szomorú a mi parlamentünknek minden élettel dicsekvő megmozdulása. Dördülnek az ágyuk, forradalmi zsázlókat tűznek ki az úri kikötő legveszteglőbb és legrozogább hajói is, ha netalán a pipázó kényelmet fenyegeti valami. Élete élésére a magyar képviselőházat csak affélék galvanizálhatják, amik például a kis vidéki kaszinót szokták és tudják. Udvariatlan az elnök, udvariatlan a többség, udvariatlan a kisebbség, kész a szörnyű háború. Egy miniszter rosszkedvű, országos a baj, és viharzó a sérelem. És nem utolsó és nem kicsi szimbólumé valami az sem, hogy a legdühösebb repülőlöveg: a "parasztság". Ez a szép, úri parlement nem tud nagyobb pofont kigondolni sem, amikor önmagával pofozkodik, ennél a szónál. A "parasztság" ez a szép szó, a legrettenetesebb bélyeg, a lepra gyanúja, amikor a képviselő urak egymás ellen zen- dülnek. Valóban, a magyar parlament őrzi a régi viccek tradicióit is a többi állítólagos tradició mellett. A mágnás leköpi a dzsentrit, a dzsentri leköpi a polgárt, a polgár a parasztot s a paraszt a kutyát. Valahogyan így hangzott ez a régi s nagyon magyar vicc, de a magyar parlament nem változott, s ilyenformán a régi viccek is megmaradtak. Régi formák, régi viccek, régi kényelmek, régi unalmak, régi úrhatnám - ságok: körülbelül ez a mai magyar népképviselet. És természetesen a régi virtusok, amelyek annyi jogot élveznek, hogy nemrégiben muskulusait mutogatta és Ígérgette egyik erős honatyánk. Irigylendő és szép a testi erő, de Párizsban az auvergne-i zsákhordók s minden cirkuszban a birkózók szoktak versengni és dicsekedni vele. Szép a lovagos bátorság is, de istenem, melyik égő sebét gyógyítja meg e sok sebÖ országnak a legvitézebb párbajseb is ? Mert viszont a békés, lovagias jegyzőkönyveknek az írásgyakorlás szempontjából való valamelyes hasznát el kell ismernünk. Szándékolt, bölcs és derűsen megértő érzéseink akaratosan, keserűen, sósán könnyekre változódnak, ha ezekről beszélünk. Ha eszünkbe jut, hogy ez az ország, ez a Magyarország, ezerszer inkább a politika kénye-kedve, mint akármelyik másik. Ha arra gondolunk, hogy ezzel a parlamenttel, ezzel a politikával szemben hiába próbáljuk legősibb, legértékesebb erőinket összeszedni s vitázó és termő munkába állítani. Ennek a parlamentnek nem fáj az ország, s ez az ország még mindig nem érzi biztosan, hogy sok fájása között ez a parlament a vezérlő. 143
