Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Divatos hazugságok"
108 A NAGY MIKLÓS- A HOLNAPI TEMETŐI ÜNNEPRE Prinz Franz, principe Francesco - így Írják - ott lesz a Bartha Miklós gyászparádés sírjánál holnap. Ha nem igaz, amit a nagy Miklós egykor állított, hogy tudniillik festi magát, ejthet egy-két könnyet is. De vallja be önmagának, hogy örlil e híres, öblös nagy száj korai elnémultán. Nagy karéj kellett volna e szájba a nemzeti slitettt kenyérből. S immár elérkeztünk oda, hç>gy a nagyon nagy hazafiakat jobban szeretik a sirban a vezérek. Pompás síremlék, virágok, beszédek, énekek közepette néhány percig megint aktuális lesz a nagy Miklós. Mi se akarunk kegyeletlenek lenni, s amit adhatunk, adunk, e pár sort adjuk virág helyett. De adunk ennél többet is: ezennel bánatosan lemondunk a legkönnyítőbb és legmagyarabb vigasztalódásról, a kétség- beesésről. Nem jajgatunk, nem vádolunk, bölcsességet parancsolunk magunkra. Sőt még mi mondjuk, siettetjük: állítsák fel gyorsan a szobrot is, a Bartha Miklós szobrát. Csináljon Apponyi Bartha-napot az iskolákban, Darányi béres-stipendiumokat ugyané névre. Nemcsak, hogy kétségbe nem esünk, de nem is csodálkozunk. Nem reklamáljuk Jókai, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Vajda János szobrát. Nem csii- folódunk s nem mondjuk: ilyen nagy embert érdemel a mai Hunnia. a a a a Volt benne, maradt még benne a magyar zseniből is valami. De mívelet- len volt, áltató, hitvány, brutális, rosszmájó. Legyen neki könnyű a föld, a síremlék, a szobor. Nem fáj nekünk, ő a ma uraitól mindent megérdemel. De sajnáljuk, mint embert, mert mint ember tragikus lény. Milyen jól lakmározhatnék, szegény, halálban diadalmas Miklós mester, ha élne. BN 1907. október 22. A.E. ÖPM IX. Bp. 1973. 33-34. 1. 136
