Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Százezernyi kába így élt itt Pesten és Budán"
82 KÉT GYILKOS POÉTA Az Andrássy úton két keserű költő vonszolta magát, s szidták a virradatot, mely késett. E kőitek olyan kőitek voltak, akik semmi néven nevezendő költészetet nem űztek már. Öreg délutánon ébredtek, kis ezüstpénzek után szaladgáltak, s azonos helyeken rothadtak éjszakánként azokkal a költőkkel, akik még írtak. Bár szennyes, förtelmes életű költők voltak, e két költő, Budapesten ők voltak a legfehérebb poéták. Mivel nem írtak vagy nem tudtak írni, s mivel klfl- ső életüket majdnem ragacsossá tette a mocsok, fehérek, remegők és örökösen zokogok voltak belül. Fantáziájuk sem renyhült el úgy, mint azoknak, akik nemcsak éjszakáztak, de ha tudtak, ha nem tudtak, írtak is. Szenvedni pedig e két költő jobban tudott mindenkinél, mert vádolták önmagukat és egymást. Érezniük kellett sok-sok csúnya megalázást s főképpen azt, hogy megvetik őket aktiv költőtársaik. Most, hogy ott lógtak, mozogtak az Andrássy úton, pénzük nem volt, reggeledni nem akart, dühvel és utálattal pofozták a lelkűket. A magasabbik költő, aki egyébként előrehaladott alkoholista is volt, megszólalt: Megint gyilkolnom kell, ezt is megpróbálom még egyszer utoljára. Az alacsonyabbik költő, suta, fáradt, lompos, véres szemű, csak sokára, nagy erőlködéssel bírta szóra magát:- Az nem rossz, az nem is volna rossz, jól alaposan meggyilkold valakit.- Tudom: én már öltem, megöltem egy leányt, s azután elraboltam a pénzét. Kevés pénze volt a bestiának, s ezt sose fogom neki megbocsátani. Az alacsonyabbik költő nem volt kiváncsi, fejét lebocsátotta, csoszogott, e nyomorult menéstől egész bátran aludhatott is. A magasabbik költőt sértette ez a kételkedő hallgatás, káromkodott, és darálta a mondatokat, mint egy iskolás fiú:- Ha én mondom, hát követelem, hogy elhidd: én nem vagyok olyan nyomorék, gyáva, akivel az élet tehet, amit akar. Én nem vagyok te: igenis öltem, hallod, igenis öltem. A leány elaludt, eloltottam a lámpát, zsinórt hurkoltam a nyakára, hamar vége volt. A szekrényben volt egypár rongyos papiros-pénz, el vittem, és sose tudták meg hogy ki volt a gyilkos. Az alacsonyabbik költő, mintha erős pálinkát ivott volna, haragosan fölfrissült:- Szép: ha már ott tartunk, hogy ilyen szamárságokkal is eldicsekszünk egymásnak, én is beszélek. Régi dolog pedig, el is akartam már felejteni, még Erdélyben történt, egy nyáron, egy kis fürdő mellett. Ott nyaraltapa, s hallottam, hogy a közelben, a falutól egy kilométernyire, egy jómődd, öreg pa109
