Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Százezernyi kába így élt itt Pesten és Budán"

rik, hogy nem tud kiegyenesedni. Egy-egy talicskásleány, egy-egy pajkos asz- szony, ahol ágyat bériünk, kerül olykor elénk. Különben pedig olyan iramban vénülünk, hogy húsz-harminc esztendőt észre se veszünk.

Egy nagy városban pedig leélhetünk egy életet úgy, hogy sose látjuk azt, aki bennünket meg tudna váltani. Mária Gáspárt, és Gáspár Máriát, mivel ők faluban termettek, csak faluban találhatják meg. Mária élte a cselédéletet, s hogy sokak szemében tisztátalanul élt, nem ő volt az oka. Mikor mégis arra került a sor, hogy egy hivatalnok ár maga mellé vette takarítónőnek, kitartott ám ez dr mellett húsz esztendeig. Talán ma is ott volna, de a hivatalnok ár meghalt, s ezután már Mária pláne tiszta személy lett, megöregedett. Mária tudta, hogy utána jött Csontos Gáspár, s talán ői is nézegetett szerteszét egy évig, ha az utcákon járt. Azután nem ért rá a keresgélésre, bajlódott, takarított, főzött, és vénült.

Sok-sok hihetetlen nagy idő után egyszerre kívánták meg a falut Mária és Gáspár. Két furcsa, kiöltözött félig-városi ember nagyon megbámulták egymást otthon, a templomban. Hatvan esztendőt haladott túl Mezei Mária, s hetvenhez közeledett Csontos Gáspár. Voltaképpen mindegyik azon csodálkozott a legjobban, hogy a másik él. A többi csak később jutott eszükbe, amikor beszélgettek. Mezei Mária elmondta, hogy Budapesten él, s két szegény öreg kisasz- szony öreg cselédje. Csontos Gáspár sóhajtott, hogy nem bírja már az ásót, s mégis vissza kell mennie a téglagyárba. Elváltak, ez karácsonykor történt, már régen befogta őket a jármos Budapest, de féltek. Most már tudták egymás lakását, s ha negyven év után is mégiscsak gondolkozóba estek. Májusig nem néztek egymás felé, s ez az a május, melyről szó esett legelői.

Mezei Mária vizeskancsóba tette az orgonabokrétát, s ezt válaszolta Csontos Gáspárnak:- Talán illetlenség volna, ha itt Budapesten állanának össze két ilyen vén ember. Gyüjtsünk egy kis pénzt karácsonyig, s ekkor menjünk haza, Gáspár, a falunkba.

Ezután megint nem látták egymást, de most már soha. Nyár közepén halálra várt Mezei Mária, s megüzente halála előtt Csontos Gáspárnak, hogy meggondolta a dolgot. Ellállott valahova szolgálatba, s nem akarja, hogy Gáspár ráakadjon. Gáspárt nagyon elszomorította Mária hűtlensége, s jóval karácsony előtt begöthölte magát ő is a halálba. Előbb azonban nagyon keserű káromkodással nyilatkozott az asszonynépről, akikért nem érdemes élni.

VU 1908. augusztus 30.

ÖN Bp. 1961. 924-926. 1., 1359. 1.