Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Az én fecskefészkem"
Á jégvihar a Svábhegyen /Részlet./ Hat óra után váltam meg a szerkesztőségtől; mire az alaguthoz értem, már elkezdett esni az eső. Jó meleg eső volt, zivatar, szél kísérete nélkül, még jólesett, hogy elverte a port. A Servita gunyhóig /ma: XII. Orbán tér feletti rész/ vezető veszedelmes mély utón minden baj nélkül átjutottunk; itt leptek meg e legelső villámlások, s azokkal együtt a zápor is teljes erővel meg- - eredt. Menekülő szőlőmunkások jöttek szembközt, asszonyok kis gyermekkel. A szőlők közötti hosszú, szűk útban, mely botránya a fővárosi közigazgatásnak, a hol naponkint száz meg száz szekér, hintó közlekedik s ha kettő össze találkozik egyiknek az árokba kell félre állni, hogy a másik elmehessen mellette; itt már rohant a hegyi ár. Az ut közepén állt két gyalog szekér, egyik vassal, másik boros palackkokkal terhelve, mindegyiket két suhanc vontatta volna, ha lehetett volna. Ezeket egyenesen az árija hajtatva kellett elkerülnünk, hogy mi lett a gyalogszekerekből öt perc múlva, azt az Isten tudja. A Braun villa alatt találkoztunk a lefelé jövő fogaskerekű vonattal. Ez már nem jutott le az indóházhoz. t Lovaink meg voltak rémülve, nem akartak vizárral szemben haladni és ha csak egy perccel elkésünk, nem jutunk el a házhoz, mert a lefelé vezető ut rohanó hegypatak medrévé változott, Házunk körül /ma Költő ut/ már akkor egy tó volt, mely minden utakon zuhatagkint omlott szély- lyel. Öt perc múlva elkezdett a jég esni; eleinte apró, mogyoró alakú, de sürlln. Majd veszedelmes koppanások kezdtek döngeni a redőnyökön, mutatványul tyúktojás nagyságú darabokat szedegettem föl; végre aztán ugyan ez a menynyei parittyakő ily nagyságban, de sűrűén eredt neki, oly zajjal, mely tulhangozta a szakadatlan mennydörgés pokoli skáláját. Ez irtóztató pusztulás volt. És ott láttam szemeim előtt tönkre zuzatni, széttépetni izekre szaggattatni az én kedves fáimat, az én jó barátaimat, az én gyermekeimet és nem segíthettem rajtuk. Valóságos betlehemi gyermekgyilkolás volt! Minden fa, minden szőlő rakva volt gyümölcsénél, az most mind a földön hever. Hagyján a gyümölcs! Az Ur adta, az Ur elvette! De a fákat mind én vetettem magról, én ojtottam te, én ápoltam; ezt mégis tekintetbe vehette volna a majoritás. I Egy óra múlva arasznyi jég borította a hegyeket. A Mártonhegy, Orbánhegy, Sashegy, Kts- Svábhegy fehérek voltak, mint télen, a vérmező egy nagy fehér lapot mutatott, s a Lágymányos egy nagy fehér tengert, középen egy fekete vonallal, a vonal közepén egy fekete ponttal; a távcső az ut közepén rekedt hlntót mutatott benne, mely még reggel is ott volt; az alant fekvő házak, kazalok úsztak a tengerben. S a hegyről egyre omlott alá az ár, a mennydörgést utánzó robog ás sál betemetve kőtörmelékkel a szőlőket, elseperve a gátaknt, úgy hogy némely szőlőt a romhalmaz és iszap alól soha nem lehetett többé kiásni. 90
