Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Az én fecskefészkem"
Sokfelé lakott Pesten, de szivéhez közel mlndiR a budai kertje és hílza állott. MUvoll>cn többször Is ráhbukkanunk a "fecskefészekre" a sok gonddal, szeretettel és hozzáértéssel épített menedékre. Ádás-vételszerződés Melynek erejénél fogva mi alulírottak mindenkinek, akit a dolog illet, tudtul adjuk, hogy a mai napon a következő adás-vételi szerződést kötöttük; 1. Mi alulírott házastársak; Schweitzer János és Schweitzer Ágnes szili. Weidinger, Svábhegyen fekvő, 488. számú házunkat, amely 2 és 1/2 hold terjedelmű és t. c. Steindl, Benza és Sauer urak szomszédságában van, Jókai Mór urnák és nejének 2200 azaz kétezer és kétszáz pengőforintnyi áron, forintját három ezüsthuszassal számítván, minden hozzátartozó joggal és tartozékkal örök tulajdonul eladjuk. 2. Mi alulírott házastársak; Jókai Mór és Laborfalvy Róza kötelezzük magunkat, hogy a fent leirt ház és telek vételárát, 2200, azaz kétezerkétszáz pengőforintot, forintját három ezUsthuszas- sal számítván, a kelttől számított esztendőben megfizetjük, még pedig 600, azaz hatszáz forintot mindjárt a birtok átvételekor, 400-at 1853 október 21-én, további 400-at 1854 január 21-én; - 400-at ugyanaz esztendő márciusának 21-én s az utolsó 400-at 1854 julius 21-én. A hátralékos somma 6%-os kamatját minden negyedévben a fent megállapított napokon előre lefizetjük. A megállapított részletek pontos megfizetése biztosítékául lekötjük minden, bárhol található tulajdonunkat, amihez képest szabadságunkra hagyatott, hogy a fent megállapított összeget a haláridők előtt is megfizethessük. A bevallás és azután a birtok átíratása az egész somma felének lefizetése után történik meg, s a hátralékos somma a birtokra betábláztatik. Aminek megerősítéséül mi ezen kölcsönös adás-vételi szerződést nevünk aláírásával és pecsétünkkel láttuk cl. Pest, 1853. augusztus 4-én. Jókai Mór P.H. Schweitzer János P.H. Jóka iné Róza P.H. Schweitzer Ágnes P.H. szül. Weidinger Jókai album. ül. Bp. , Hornyánszky K. </Ï910 J 55. 1. 87