Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Szólásra következik Jókai Mór"
viszonyokhoz kötött aprólékos érdekeinkről; a törvényhozás oly törvényt fog hozni, mely ezen csekély veszteségek helyett, melyeket most elszenvedünk, oly nagy nyereségeket fog adni mindenkinek, melyek által bőven kárpótolva leszünk, és amiben saját érdekünkben nem leszünk kárpótolva, azt nekünk kárpótolni fogja a haza emelkedése, a főváros fölvirágzása. És ebben minden nyugtalankodó érdekfelek megnyugodtak. És most, uraim, a törvénynek ezen pontjával, mely a virilizmusról szól, beválthatja-e a törvényhozás azon Ígéretet, hogy a feláldozott partikuláris érdekeket egy nagy egyetemes érdek felkarolása által kielégíteni és kárpótolni fogja? Méltóztassanak eziránt kissé számot vetni a statisztikai adatokkal. Ha mind a 400 képviselő népképviselet alapján jön be a tanácsterembe; akkor igazságosan lesz képviselve minden egyes alkatrésze ennek az alkotandó nagy fővárosi képviseleti testületnek. Ha azonban először kétszázat választ a nép népképviselet utján, aztán pedig ezerkétszáz kanditátusból választ a közönség másik kétszázat: akkor nem nagy statisztikai ismeret szükséges annak kiszámításához, hogy először is Buda két területe, de különösen t^-Buda csaknem egészen virilis képviselet nélkül marad. De még akkor sem fog egész Pestnek jutni az oroszlánrész; még Pesten is három városnegyed a virilis képviseletből csak morzsalékot fog kapni és a virilis képviseletnek egész zöme két városnegyed számára lesz fönntartva. /Élénk helyeslés balfelől./ Ez fog irányt adni, ez fogja képviselni Budapestet és ez fogja előtérbe tolni azon érdekeket, melyek saját magának érdekei. /Tetszésnyilatkozatok a baloldalon. Mozgás jobbfelől./ Midőn tehát hat kerületet reábirtunk partikuláris érdekeinek nagylelkű feláldozására, ugyanazor kat átadtuk két választókerület partikuláris érdekeinek. /Igaz! balfelől./ Uraim! nem beszélek én elvi, nem ideális dolgokról, hanem mindenki előtt látható tényre akarok utalni. Székesfehérvár igen tisztelt képviselője nagyon csalatkozott akkor, mikor a pesti háziurakat tartotta legerősebben hangsúlyozandó elemnek. Nem ezen elem az mely leginkább megérdemli az aposztrofálást, hanem igenis megérdemli a házspekulánsok osztálya, a teleküzérek osztálya. Az a jámbor Hausherr, ha egyszer behajtotta a maga házbérét és szemétpénzét; meg van nyugodva: de azok a házspekulánsok és teleküzérek, azok tudnak még csak szemétpénzt behajtani! /Derültség./ Adatainkból látjuk, hogy a város bizonyos helyein nem 100, de 200-300^ nyereséggel történnek üzérkedések a föld- és házbirtokban ugyanakkor, midőn Pestváros egyéb külvárosainak és különösen Budának, és legkülönöse! ben /»-Budának egyes részeiben kisvárosi stagnáció van jelen. Mától keletkezett ezen állapot? Nem. Régóta, évtizedek óta foly a küzdelem a pesti gentry és a pesti mezillábosnak csúfolt vilív közt. M él tóz tassa na k elnézni a város kél végére, az északi és a déli végére. A kövek beszélnek. Minden előny, miben lehetett részesíteni, miben kellett köz- ségileg részesíteni a lakosságot, minden előny megadatik az északi résznek, minden hátrány a délinek. ... Egyszer kiüt az epidémia, jön a kolera, és akkor azon városnegyedek, melyek a kereskedelemből a hasznot húzzák, észreveszik, hogy körülöttük nagy halmaza van a mia/mákat terjesztő anyagoknak. Mit határoznak? Azt, hogy nekik nem kellenek azon anyagok, hanem el kell őket szállítani a .1 óz,séf városba, ottan hadd tegyék meg a magok hatását in anima vili. /Mozgás a Iwl71