Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Budapestet nem pártfogolta sem császár, sem szabadság: ez a nemzeti életerőnek a műve"
A Nemzeti Színházról könyvecskét irt, a városról pedig mindig kész volt beszélni, vagy Írni még az Idegenforgalom föllenditése érdekében kiadott lapban is. Á színház külseje Még az ötvenes évek elején nem volt az az oszlopos csarnok a szinház homlokzatán, mely most egy tomácos erkélyt emel; a vasrács sem volt. Az utcáról egyenesen benyitottunk az udvari kapun a pénztárhoz, mely egy oldalcellában volt elhelyezve, a hol a még akkor sem pénztárnoknak, sem pénztárosnak, hanem kaszirusnak nevezett, rangfokozatra nézve másodosztályú leggorombább embere a közéletnek, Kolozsi ur regnált autocrata módon. Arra is kevesen emlékeznek már, hogy hajdanában, ha valaki ezt a nevet kiejtette a száján "Kolozsi", a vele beszélő rögtön utána kiáltotta e másik nevet "Barkóczi" háromszor. Mivelhogy a Kolozsi név szerencsétlenséget jelent, a Barkóczi ellenben szerencsét. De még ismeretesebb volt az a hiányos rim, a mit a színészek hangoztattak a hónap első és tizenharmadik napján a kassza fizető ablaka előtt: "Kolozsi! Van-e gázsi?" A mire a hatalmas ur nagy gyakran olyan feleletet adott, hogy megérdemelte vele titulusát: megmondta’ hogy "mi" van. Pedig a kassza ablakától a kapuig állt ember hátán ember; színész, kórista, a ki a nagy leszámítolást várta. Ne felejtsük ki a pontosan megjelenők sorából azokat a köztiszteletben álló hölgyeket, a kik a gázsit felvevő művészektől bizonyos kamatokat felvenni serénykedtek. - Nem! Nem voltak zsidóasszonyok. Igazhitű keresztények voltak, a kik negyvennyolc percentre dolgoztak... Tehát az olyan gázsinapokon, a mikor a kassza feneke nem volt lyukas, ott tartotta Kolozsi ur a nagy komputust a nyitott ablak hidpárkányán, a jól rovancsolt lajstromból kiszámítva, hogy kinek mi lehúzása van büntetett törvényszegés, próbaelmulasztás, elkésés, koránbelépés, szerep- nemtudás cime alatt. Előleg? Az nem ismertetett. A szinház udvara még akkor fákkal volt beültetve /morusok és acer negundók voltak/ s csak a fal melléke volt kikövezve. Esős napok után a szép csiperkegombák hatalmas fejükkel kiemelgették a nagy gránitkockákat a földből, a mire embererő nem lett volna képes. Ezek az Olympon termelt champignonok a szinház titkárának, Csepregi urnák a deputatumát képezték. /A kiről majd később még meg fogok emlékezni./ A szinház előtt inég akkor /1848/ nem állt semmi szobor. Csak később díszítette azt fel az igen kedves barátom, tehetséges'irótársam s később nagylelkű maecenás, Tomory Anasztáz, ki elébb a legnagyobb magyar drámairó ércszobrát készíttette el ! Czüllichchel: a ki már akkor sok jó mellszobrot csinált, Széchenyiét, Vörösmartyét, Petőfiét, Jó- kainéét, a mik nálam még mind ékeskednek; de Katona szobrával nem volt szerencséje. A drámaírót ballettáncos induló mozdulatában ábrázolta, a ki magasra felemelt kezében egy irótollat tart az ég felé, mintha a tintáját oda akarná fecskelnl a csillagok közé. Ennek a szobornak nem volt e 45 hdytt maradása. Tomory kicseréltette azt később idősb Lendvay Márton ércszobrával, melyet 46 Dunaiszki szobrász készített; az már jobban bevált. Sokáig fogadta Lendvay szobra a színházba járó közönséget s csak nagy későn helyeztetett nyugalomra a szinház belsejében. 61
