Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
Oh kedves Pestem! Te szép deli fiatal város, országunk diadémja, kit btlszkén, kit szeretve említ minden magyar, s nem tartja boldognak magát, mig téged nem látott, s valahányszor a távolból meglátja tetőidet, lelkesítő önérzet dagasztja keblét, s valami történik falaid közt, bu vagy öröm, az egész ország buja, öröme az. Jaj volna annak, ki körüljárva a földet, azzal jönne vissza, hogy van város az ég alatt, melyet látni szebb, melyben élni jobb, melynek férfiai lelkesebbek, hölgyei elbájolóbbak, mint a tied. Én tudom, hogy mit tesz téged szeretni: mert voltam tőled távol. Nyugalomban éltem másutt, benned veszély várt reám és én mégis vissza jöttem hozzád. Sírtam, midőn megláttalak és leborulék földedet megcsókolni... (Török világ Magyarországon)
