Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)

"Budapestet nem pártfogolta sem császár, sem szabadság: ez a nemzeti életerőnek a műve"

1885-ben Rudolf trónörökös kezdeményezésére Indult meg az Osztrák Magyar Monarchia írásban és Képekben cimtl sorozat, amelynek magyar kiadását Jókai szerkesztette. A kilencedik kötet Budapest ismertetését tartalmazza. Előszavát és több fejezetét Jókai irta. A kötetben előforduló budapesti életre vonatkozó részt csaknem teljes terjedelmében közöljük.

Bevezetés

Még 1848-ban egy nagy magyar államférfi azt mondotta, hogy "Budapest nem Magyarország, mint a hogy Pária Franciaország". Azóta annyit haladt a kor, hogy most már mindenki azt mondja, hogy "Budapest Magyarország szive". Hogyan lett azzá? hogy emelkedett föl?

Minden hazafiul dicsekedés, minden ábrándozó öntulbecslilés nélkül elmondhatjuk, hogy Budapest a jelenben Magyarországnak valóságos fővárosa, mely egyfelől rohamos növekedésével hatalmas vonzerőt gyakorol az egész országra; mig másfelől a nemzeti, közművelődési, kereskedelmi, közlekedési gócpontot képezi, melyből az egyesült törekvés az egész országra ismét szétárad. A kik három évtized óta szemmel látó tanúi e főváros fejlődésének, meggyőződhettek, hogy e nagy átalakulás nem mesterségesen előidézett tünemény, hanem az ország közérdekének, az alkotmányos, a közgadasági, kereskedelmi és közmivelődési tényezők találkozásából természetesen támadó eredmény.

Harminc évvel ezelőtt Pest városát még a Rákos homokpusztája boritá el porfellegeivel; most e pusztákat már utcasorok, kertek, ligetek tartják lekötve. S a budai hegyeken, hol az előtt alig volt élet, most pompás nyaralók sorai mellett fut el a fogaskerekű vasút s nagyszerű vízvezeték ontja vizsugarait az üde kertekre; a mi harminc évvel ez előtt még mind a költő ábrándjának látszott csupán.

Az idegent, a ki Budapestet először látja, meglepi e kettős város helyzeti szépsége, a büszke magaslaton álló budai várlak, az Alföld határtalan síkjára áttekintő Gellérthegy, a kettős palotasor a hatalmas Duna két partján, melyeket három álló hid köt össze, középütt a lánchíd, a hídépítés e monumentális remeke, a regényes fekvésű Margit-sziget, a folyamot szeldelő gőzösök raja. A füstölgő gyárkémények messziről hirdetik, hogy a főváros kifejlett iparral bír, s a rakpartokon nyüzsgő munkás-mozgalom, hogy itt virágzó kereskedés van. Különösen elragadó képet mutat Budapest, ha esti órákban a lánchidról nézzük, midőn a két part kettős lámpássorai a két távoli hid lámpáival egybefolyva, s a Duna sötét tükrében megkétszereződve, azt a csalódást idézik elő, mintha az egész egy tengeröböl volna. A Svábhegy keleti lankáiról nézve pedig a legfestőibb panoráma tárul elénk; a hegy alatt az ikerváros, melyet a kék Duna választ ketté, kiemelkedő dómjával,'zöld ligetövével s változatos alakú budai hegyeivel, túl rajta a végtelen láthatárig egy arany tenger: a kalászos róna népes helységek zöld szigeteivel; a horizon felét a hevesi Mátra s a váci hegyek kéklő előfokai zárják el, mig a déli része az éggel látszik összefolyni.

S ha az utazó nem sajnálja az Idejét, talál följegyzésre méltó intézeteket, nemes Ízlésű építkezést, múzeumokat, művészetek csarnokait, színházakat, képtárakat, állami palotákat, közgázéi