Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Budapestet nem pártfogolta sem császár, sem szabadság: ez a nemzeti életerőnek a műve"
A lánchiddal szemközt emelkedik ki a paloták közül a lipótvárosi basilika, lassan készül, de nagyszerű lesz. Ezt is a közszellem épitteti. Egy időben nagy sorsjátékot akartak az építők ren- dezni a templom javára. A Schmerling kormány01nem adott rá engedélyt. A lánchídon túl első épületnek tűnik fel a gabona-csarnok. Ott van a távirda-hivatal, és a Lloyd szerkesztősége is. Mind a három nagy celebritás, s az újabb korszükség vívmánya. 1849-ben az osztrák kormány százharminc golyóval romboltató össze. 32 Azután látjuk a városi vigadót, mely harmadéve épült fel egészen. A régit a Schwarzenberg kormány lövette halomra. Hanem az uj annál pompásabb, kivált belül, és nagyon sok pénzbe került - magunknak. A vigadó homlokzata szerencsére eltakarja keletről a leégett német színházat, /ez az egy maga jószántából égett le,/ északról pedig a város mintegy 2 millió forintnyi adósságát, 33 a minek nagy részét a Bach alatti Conrad féle magistratus gyarapította számunkra. Emeli a palotasor díszét az idáig kiépített szabályos rakpart, mely folytatva lesz az aldunasoron, mihelyt az igy nyert házhelyek elkelhetnek, miknek ára azonban jelenleg fölér egy ezer holdas uradalommal . Az aldunasor diszépületeit berekeszti a roppant Ludoviceum-épület, melyet szintén nemzeti ada kozás épített, mely mint nemzeti tulajdon országgyülésileg nemzeti katonai növeldéül. betörvénycik- kelyeztetett, s 1849-ben három napra meg is nyittatott, azóta pedig a Bach, Schwarzenberg, Schmerling, Belcredi kormányok által a nemzettől elfoglaltatva, kormányi magánhasználatra for- dittatik. 35 Innen forduljunk be az Ullői-utra. Ott találjuk a füvészkertet, az Orczy-kertet, a Köztelket, tudományos, mulató és nemzetgazdászati közhelyeket. Ezek is a nemzeti közszellem építményei. Itt kezdődik most egy városrész, mely alig egy évtized alatt emelkedett első rangú jelentőségre: a muzeum környéke. A muzeum is nemzeti adakozásból épült. Colossalis épület, melyet a nemesi rendek, magukra kivetett adakozásból emeltettek; a körűié fekvő park is nemzeti adakozás terménye, a bekerítő vasrács szintén nemzeti adakozásból jött létre, a diszterem bútorzatát magyar hölgyek adakozták össze, s a mi benne található, az mind a nemzeti közszellem gyűjteménye. A bécsi kormány még a hazában talált régiségek legértékesebbjeit is el szokta vitetni a bécsi muzeum számára. A múzeumot azonban most diszes paloták veszik körül. A gazdag főurak e helyet választók ki leendő megtelepülésük alkalmára, s itt látható az ideiglenes országházi is. Valószínű, hogy tiz év alatt ez a hely lesz legelegánsabb része a városnak. A gróf Károlyi Lajos által megkezdett s fia Alajos által bevégzendő épület' páratlan leend egyideig költséges pompa tekintetében. 38 A hosszi ország-ut és váci-ut sora egészen nagyvárosias tekintetet ad, valamint a kerepesi-ut perspectivje is, s ennek házai közt eldugva megtalálja a figyelmes vizsgáló a magyar nemzeti színházat. Ezt is a nemzeti közérzület építette, és tartotta fenn sok ideig. Jelenleg ő felségétől is kap subventiót, melyet azonban Schmerling Zichy-féle kormány évről évre meg akart szüntetni. Minő nagy hatása volt e kis színháznak az egész város nemzeti életére, azt a közéleten kivül az a hosszú épületsor is tanúsítja, mely azóta körűié jobbra, Italra emelkedett a hajdani rozzant vl- tyillók helyén. Ez épületnek, úgy látszik, saját gondviselése van, mert kiállt egy árvizet, egy 39