Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)

Bevezető

BEVEZETŐ

Budapest egyik legszebb szobra áll a Nemzeti Múzeum klasszikusan nemesvonalú épülettömbje előtt. Rozgonyi Piroska és Toldi Miklós eszményi alakjai között Arany János tekint le róla. Immár több mint hat évtizede figyeli onnan bölcs tekintetével a fővárosnak a Múzeum körúton tovahömpölygő világvárosi forgatagát. Azét a fővárosét, amellyel költői alkotó életének nagyobbik fele elválaszthatatlanul összefonódott, amelynek annyi szép helyét, annyi történelmi eseményét halhatatlan alkotásaiban oly sokszor megénekelte.

Attól kezdve, hogy Arany János 26 éves korában, 1843-ban először fordult meg Pesten hivatalos ügyben, egészen 65 éves koráig, 1882-ig, amikor a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokából az egész nemzet gyásza kisérte utolsó útjára, Pest-Buda már megindult annak a fejlődésnek az útján, amely a világváros Budapesthez vezetett. Arany tanúja volt a 48 előtti Pest pattanásig feszülő, utat kereső energiájának a reformkorban. Látó és cselekvő részese volt a márciusi ifjak lelkesedésének. A szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban őt is lesújtotta a gyászba dermedt nemzet letargiája. De élete utolsó évtizedében megélte még Pest-Buda- Óbuda egyesülését és megláthatta már a kapitalista főváros épülő új sugárútját, sokasodó épületeiben kifejezésre jutó új körvonalait, világvárosi arculatát. Önéletrajzában azt írja, hogy már 1848-ban kezdte „Pest fényét megkívánni”; 1860 július 15-től kezdve pedig, amikor megválasztották a Kisfaludy Társaság igazgatójának, haláláig állandó pesti lakos lett.

Szinte nap, mint nap látjuk és járjuk azokat a hely eket, ahol a nagy költő rövidébb-hosszabb ideig élt és lakott, vagy amelyeket verseiben, írásaiban megörökített: Petőfi Dohány utcai szállását, ahol 1848-ban időzött néhány napig, az Üllői út és Erkel utca sarkán álló házat, amelyen emléktábla hirdeti, hogy az ottani, egykor Három pipa utca 11. számú házban bérelte első, állandó lakását; az Akadémia palotáját, ahol mint a Tudós Társaság főtitkára élt és dolgozott; a hangulatos, korrajznak is beillő, versben megénekelt Városligetet, a Dunapartot, a Margithidat, a Margitszigetet, amelynek tölgyei alatt oly szívesen megpihent, a külső Józsefvárost, amelynek kevésbé ismert leírása egy elbeszéléstöredékében maradt ránk. Bennünk csengenek a klasszikus sorok Pest-Buda történetének nem egy eseményéről. Mégis azt kell mondanunk, hogy a nagyszalontai Arany nem vált ugyanúgy városi, fővárosi költővé, mint akár a szabadkai Kosztolányi, akár a vitkóci Reviczky, vagy a szekszárdi Babits. Arany János Pesten is megmaradt az egész ország költőjének, aki az ,,Elveszett alkotmány”-nyal, de még inkább a „Toldi”-vai egy csapásra meghódította a nemzetet.

De, ha Aranyt a főváros igazában sohasem tudta teljesen magába olvasztani, szerelte Pestet amely annyiszor megihlette őt. Tanúi ennek örökszép írásai. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár