Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
Martinovics társasága
Entflammt durch des Verdiensten Anerkennung Schuf nun des Bürgers rege Tatenkraft Aus rohrbewachsnem Sumpf, aus wilden Unkenhöhlen Manch freundlich Dach, manch glänzenden Palast, Mit reinem Sinn für Frohgenuss des Lebens Verwandelt er den windverwehten Sand In fruchtbar grüne Fluren; unablässig strebend Zum Heile, wie zum Ruhm des Vaterlands. Wohltätig knüpft sein Fleiss mit fernen Völkern Das Band, das, einem Talismane gleich, Das Landes Sitten mildert, Kenntnisse verbreitet, Des Reichtums Zauber, frohen Wohlstand schafft. Auch THEMIS wählte diesen Ort zum Tempel, Der dem bedrängten Schutz und Trost verleiht’; Die MUSSEN weihten ihn zu ihrem Heiligtume, In das der Jüngling lernbegierig wallt. О nie versieg’ die Kraft, die Euch beflügelnd, Des Glückes Gunst und Beifall stets erzwang ! Doch nur vereint mit Sittlichkeit und Bürgertugend Blüht neu verjünget Eurer Kinder Wohl. Was Kraft, Verstand und Redlichkeit begründet, Gedeiht zu herrlicher Vollkommenheit; Der späte Enkel wird, Euch segnend, dann noch ernten; EUCH lohnt die Palme der Unsterblichkeit.135 (Schedius L. : Zur Secularfeier der Königlichen Freistadt Pest.) MARTINOVICS TÁRSASÁGA Martinovics Ignác titkos társasága értelmiségiek körében működő, laza szervezet volt, amely korszerű eszméket propagált. így minősítették őket „összeesküvőknek” s a reakciós kortársak még „jakobinusoknak” is elnevezték őket, szélsőséges gyűlölködéssel alkalmazva rájuk a nagy francia forradalom kispolgári szélső balszárnyának nevét, azét, mely kivégeztette a francia királyt. — Az értelmiség életének központja ekkor már Pest-Buda volt, s így vált ez természetszerűen a Martinovics propaganda központjává is. Ennek közelében élt fóti birtokán Fekete János gróf, akinek éles verseivel már 1790-ben találkoztunk; ő is részese volt a társaságnak s egy forradalom hadvezére szeretett volna lenni. A főváros peremén laknak az Orczy bárók, ott titkárkodik Szent- marjay, mint gróf Teleki Sámuel titkára jár a fővárosba. Szentjóbi Szabó László — Uza Pál és Forgách Miklós titkáraként Bacsányi. Pesten él az állástalan Laczkovics, Budán hivatalnokoskodik Hajnóczy, morzsolja nyugdíját Verseghy — és közben megírja a magyar Marsailleise-t. Közéleti szereplése miatt a hatalom nem mert nyúlni Fekete Jánoshoz, csak reverzálist íratott alá vele és rendőri felügyelet alatt tartotta. A többieket azonban itt, a fővárosban elfogták és a társaság többi tagjaival a budai Várban őrizték. A főbb vádlottak a Várhegy északi részén levő ún. Gárda-házban raboskodtak. Itt őrizték Szolarcseket is, az ügy fiatal vértanúinak egyikét. — Fogsága történetéhez verses mű kapcsolódik. A már említett Fáber Antal, e példás filiszter írta meg Szolarcsekkel, valamint Uza Pállal való ismeretségének s ennek következtében önön gyávaságának történetét — ami az elbeszélés gyászos groteszkségét még növeli — hősi hatosokban. A fiatalember iskolái végeztével, éppen vidéken pályázott tanári állásra. A pályázóknak — az idők jele ? — versben és prózában egy város zendülését kellett leírniok. Reménykedve tért vissza Budára, ahol Szerdahelyi György is tanári álláshoz akarja segíteni. Ekkor következett be életének nagy kalandja, amelyet hexameterek helyett magyar prózában iktatunk ide a Biographia mea, e minta ember „önéletrajza” lapjairól; 136 136 Röplap. Pest Patzko ny. 1803, 57
