Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában

Ott a közel szőlőhegyről elszántan Vincellérek rohannak a parázsba,

Szerény motyójukat cipelni templom Boltozatába, óvni a Megváltó Oltáránál: ez beteg asszonyát Az ősz atyját hordozza; mások azt, mit Első riadtukban kezükbe kaptak A láng s a füst között. Hiába, már a Tetőre ér a tűz, a láng lobogva Mohó nyelvével csap fel a toronyba,

És már is égve hull alá az orma.

Ott valaki a sziklapince mélyén Menti Ínséges holmiját s halálos Félelmében feláldozza javát: a Borát a tűznek — enyhüljön meg, ó de Hiába! Kérlelhetlen, telhetetlen,

S dühödtebb minden újabb áldozatra;

Hevével tör pincébe, boltozatba,

Emésztve, mi nem állhat ellene.

[Karének.]

Ember-barátok futnak mindenünnen,

Hogy nyújtsanak segélyt testvéreiknek.

Húsz csőből fröccsennek már viz-sugárok.

Gátlásuk csak még jobban megvadítja A legszörnyűbb elem dühét. Vihar kel,

Tombol, szövetség-társává szegődik,

Újult rohammal zudul fel s a lángok Haragját uj prédára ostorozza.

Itt fellobbannak már a fából épült

Dus éléskamrák, gabna, széna, liszt

S a szalma — pompás lakma lesz a szörnynek,

Mely mindig éhes, felfal egy világot.

A tűz amott a Várhegynek füvét Megperzselé, a láng mohón nyeli s már A várfalakra csap, talán be is tör, félő; de rája száz vödörből ömlik Halálos ellensége: viz — s leküzdi A lángokat, amelyekhez elérhet,

De véle vész a győztes nedv a füstben.. .

[Katonák kara. Majd: Megjelenik lóháton József nádor. Egy tiszt éneke. A nádor megment egy gyermeket. Azután:]

Mint kit a villám ér, átizzik im erre a hadfik

Lelke, vitéz lesz mind, nem remegőn a veszélyt Bátran a lángba rohan, hogy mentsen az omladozó ház És a parázs közzül gyermeket és öreget,

Félégett és beteget: némelybe a láng kap,

Mást meg a füst fojt meg, többet elér a halál.

Férfiak! így hősként szent lelkesedés a veszéstek;

Halni hazáért volt célotok — ime, betelt.

Menteni mit sikerült, az szebb diadal, hadi zsákmány,

Mintha csatát nyervén, ágyukat ejtetek el.

Rajta, vitézek, még, mert terjed a tűz iszonyúan,

Házról házra szalad, gyűl ki tetőre tető.

89