Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában
Buda gyarapodásáról — Reviczky János Ferenc — (1730.) Itt van a fővárosj volt róla elég a dicséret, hogyha helyéről szólt: Ez Buda hegy nyeregén. Kurta dicséret s tán búsult is ezért a dicsőség s bús végzet behozá rája a nyerget, igát. Mert miután Mátyás, ki Budája nevét fel az égig vitte, a földről tért mennyeiek közibe, majd kivetette a vad zsarnok dühe hosszú időre székéből ami szent s mindet a köznapit is: Már Leopoldusnak nyújtott Buda jobb csemetéket, új polgárt ő ád s ős jogot ormainak. Jól vala így! Amidőn balsors jeleit kimeríté, Károly alatt, lám, múlt fénye felé halad ő. A Budára költözött Tudományegyetem megnyitó ünnepségére 1780. júniusában — Hannulik János (1740—1816) — Mindig a mások isteneit s latin vagy hellen ormok phoebusi templomát daloljam-é a lantomon s ne szóljak ezért honi várainkról? Nem is kivánja lelkem a távoli Múzsákat immár: Szent patakot nyitott a földbül itt is, ütve kérgét, Már Pegazus dobogó patája. Zajongva kelt fel már a kívánt nap ím, magasra nyújtja lángkoszorús fejét, ragyogva, fényben égve arca, rákacagott Budavár hegyére. Arany Napisten fellegeket se tűr, tetsző mosollyal lángol, amint soha, lenéz Teréziának ékes, szép palotáiban ünnepére. Emeld fel, ó hát, büszke fejed, Buda, a csillagokkal fényes egek felé; mert nem kicsinyke lön a tisztség, mit ma Teréza tetéz terád és méltán. Tudósság nagyszerű anyja ő s vendégelője. Áldozatos kezű: arannyal és jogokkal áldott s dús jövedelmeket ád neked most. 80
