Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában

Most a tetemnél ült, mostan befutosta a rétet,

majd meg a testével s arccal a földet üti.

És: — Buda, jó Buda ! — ezt mormolja a fűnek, a fának.

Ezt a nevet sírják mind közel ott a vizek.

Hívja csak egyre Budát, sóhajt keseregve Budáért, orcáin könnyel van neve róva: Buda.

Tépdesné a haját, csakhogy haja nincs a fején már; karmolná arcát: s arra barázda se fér.

Ráborul ő szeretett arcára, az ifjú fejére,

s más egyebet se zokog, egyre Budája nevét.

Sóhajtás, csókok közt másra se képes a nyelve, úgy megbúsítá tébolyodott szerelem.

S íme, minő újság ! Míg fekszik a fűbe terülve, s elmázolja a vér vén, meleg arculatát:

Érintésétől már ifjodik íme a képe,

ránca temérdek bár, egyszeriben kisimult.

Száz hadirend noha bár hordozza a 'rőzsenyalábot, árkot fel nem tölt akkor is ily hamarost. . .

Marka tapintja habár s szemléli a vérben a képét,

érzi bizonnyal a vén: már nem az ő, aki volt. . .

Látta magát immár: tetsző hogy az ifjúi szemnek, most igazán siratá erre Sicambra magát.

Szólt: — A szerelmemnek balság, Buda, íme, jutalma; ily szépség hozzám özvegyen úgy se való.

Inkább még keserűbb vénség rútítsa be orcám,

Inkább hadd halnék meg, Buda, én teveled !...

Életem, ó, hadd légy nékem te halál okozója,

és a te sírhalmod hadd legyek én teneked !

Drága fej, ó, szelíden nyúgodj te, örökre s örökké lágyan ölébe ölel, lásd, a szerelmesed itt.

Tedd meg, amit kérek, szent ég — hallgasd szavamat, föld !. Szólt, s eldőlt. Hallgat némely imára az ég:

Romladozó testök soha majd az idő ne eméssze, csontjaikat tartósb szerkezet összeköté.

Fel Buda törzséből nyúlik hegyorom meredekre;

várra lett, mely alatt régi Sicamra terült.

Bárha a vár öreg is, mindig ifjúi a képe,

teste ugyan más lett, friss az alakja maradt.

Házak alapjává lön mélységben keze, lába;

törzse egyéb részén létesitődik a vár.

Tornya füléből lett, ablakká két szeme vállott.

Látod-e nagy falait? Mind a ruhája vala.

És noha két testnek lön egyesülése ez itten:

Csak Buda lön ez a hegy s ilynevü lön ez a vár.

Fővárost ez a fő így ád a magyar területnek,

Tarpej szikláját, Róma, elémbe ne tárd !

Tán a nagy Égrázó már akkor előre határoz,

hogy császáré lesz majd a magyar korona ?

Mert — tudom én — mindig Capitoliumoknak a sorsa: római császárok székhelye hogy legyenek.