Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
II. A "csodálatos nagyváros" közelről
szeret; - ahol emlékkönyv módjára lapozgatnak a kiszáradt, életunt férfiak a szíveikben, hogy rátaláljanak a hangra, amely e helyiségben megfelelő; - ó, ti kis álmos háztetők, amelyek alól oly óvakodva kell bemenni, mint a gyermekkorban épített kártyavárba, hogy valahol útközben el ne veszítsük magunkat; ahol a nőknek hosszú álmosság után felnyílik a szemük, ahol elhiszik, hogy voltaképpen elátkozott hercegasszonyok, királyleányok - ahol egyformán tud hazudni a rossz gitár és a fogatlan öreg -, ahol patkány szalad a n ők harisnyáin, mint a vállalkozó elöljáróság! írnok keze; - ahol örök szerelmet esküsznek egymásnak kék és fekete szemek, kakadűhajzatá öregemberek és kikeményített szoknyájukat szégyenlő ifjú nők - ahol a pesti kisasszony a vattát bagó helyett élemedett udvarlója szájába helyezi... Budai kis korcsma! Te délutáni szunyókálás, amelyhez a kalitkában a csíz füttyentgeti semmitmondó gondolatait ........... (1923) / Aranyidő - A templárius. Bp. 1960./ /83-85. I./ 11. "... HOLDVILÁGBAN ... A TABÁNBAN..." .... Ilyen épületes beszélgetéssel telt az idő, amíg Rimaszombati úr és Jolán kisasszony a néptelen utcán mendegéltek a holdvilágban, de ezt a néptelenséget csak emberekre kell gondolni. Mert a Tabánban /talán másfelé is/ holdvilágnál ébren vannak azok a dolgok, amelyek napközben alusznak, vagy legalábbis olyan magatartást tanúsítanak, mintha nem tartoznának a világhoz. A háztetők gerincei megdombosodnak, mint a kandúrmacska háta. A kémély a holdvilágban valamely régi férfikalaphoz lesz hasonlatos, amely kalapot egy régi házigazda viselte. A ráctemplom tornya kinyújtóztatja árnyékát, mintha tapogatózva keresné azt a helyet a földön, ahová kincs van elásva, de nem jön senki se vállalkozó, aki ásni kezdene azon a helyen, ahová az esztendő bizonyos éjszakáján éjfélkor a ráctemplom árnyéka ér. Az udvarok ugyan alusznak, de a holdsugárban különböző színük, alakjuk van, mégpedig aszerint, hol felejtettek száradó fehérneműt a kötélen. Más árnyékuk van a férfiak bő lábra valóinak, más a nők hosszú ingeinek. Az ereszekről kinyúló esőcsatornák, a pék címere, a szatócs táblája, a pihenő kapuszárnyak, az ablaktáblák ilyenkor beszélgetnek az életükről, mert nappal az emberek szolgálatára kell lenniök. Csak a szülésznő kisbabás címere ügyel félszemmel az utcai tárgyak beszélgetésére, néki éjszaka is az emberek szolgálatára kell állnia ........... (1930) / Utolsó szivar az Arabs Szürkénél. Zöld ász. Bp. 1965./ /Ö97-598. 1. / 74
