Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
II. A "csodálatos nagyváros" közelről
itteni divat szabályai szerint, és a fejébe egy régi parókát nyomtak. Az öregurak, akik a nadrágokat és kabátokat viselték, talán kicserélődhettek időközönként, de a dominópárti azért mindig rendben volt a sarokasztalnál, és az öreg Klein Nép.János hiába ment el egy napon a farkasréti temető irányába, azon szokását, hogy a feketekávét vizespohárból itta és a dupla nyolcast a " menny - dörgős mennykő"-nek nevezte, nem felejtették el az "Angelo"-ban. Most Hilberth bácsi issza vizespohárból a feketekávét mint az elhunytnak legrégibb barátja. Ugyancsak ő örökölte Klein Nép.János rendes fogasát is, hová harminc esztendeig függesztette kabátját az egykori cukrászda-vendég, és ugyancsak ő ígérte meg naponkint a cukrászkisasszonynak, hogy a lakodalmán táncolni fog... Úgy maradt tehát minden az "Angeló"-ban, mintha Klein Nép. János innen el sem ment volna. Még megszokott djságlapját is prenumerálták a másodszori olvasásra, és a különbség csupán a kabátzsebben volt, amelybe Angelo mester hazamenetel előtt az újságot bedugta. A kávéscsészék oldaláról olyan neveket lehetett leolvasni a kopott aranyozásból, amely neveknek a viselői réges-régen átlépték az "Angelo" cukrászda küszöbét, hogy többé vissza ne jöjjenek, és ezért mégis megkapta mindenki a maga csészéjét. Az ablak mellett jobbra, mintha ugyanaz az öregár ült volna, aki ötven esztendő előtt ült ugyanazon a helyen, míg az ittfelejtett vén, zörgő sétapálcák, amelyek a sarokban álldogáltak, ma is éppen oly türelemmel várták volna gazdáik visszatértét, mint ezelőtt várták ........... (1909) / Régi szélkakasok között. Bp. 1960./ /379-380, 440-442. I. / 8. "ŐSZ VOLT... A TABÁNBAN..." .... Ősz volt Budán, a. Tabánban egy régi házban, ahol hajdanában királyok kedvesei lakhattak, mert hisz a földalatti út, amely félig beomlott, csupán arra volt alkalmas a királynak, hogy éjjelente kedvesét meglátogassa. Egy-egy ajtón a Corvin-címer, a ledőlt erkély maradványain is hollómadár állong. A vén kövek kinézegettek a falból, mintha kíváncsiak volnának a körülöttük folyó életre, a földalatti folyosón vidra sétált magányosan, a tetőn a szélkakasból csupán a kakas farka maradott meg: az forgolódott furcsán, gyermekmesebeli groteszkség- gel, mintha a hfftlen kakast óhajtaná helyettesíteni. A régi király ecetfájáról szinte menuette-lépésben keringtek alá a levelek és a rácvárosi háztetők fölött mesebeli mélysége volt az égnek. A kémények oly komolyan füstölögtek, mint az Andersen-mesékben és a sárkányfejü, rozsdás esőcsatornák szinte alattomoskodva pislogtak megfoltozott szemükkel az őszi napsugárra, vájjon mikor jönnek már a hegyekből a köpenyegalakú felhők, hogy ők is elvégezhessék kötelességüket. Ahány fehér kutya volt a városrészben, mind sürgősen szaladt az utcán, mintha elmúlászthatatlan tennivalója volna. Csupán a hollók ültek le néha-néha aggodalmaskodva a házereszekre és gondba borulva 71
