Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

V. A pest-budai "széphölgyek" története

tenni, hogy a zsinór meghúzásával engedjen az alsószoknya. De ez a szoknyakötés mégis különbözött az úgynevezett franciakötéstől, amelyet cipőzsinórján alkalmazott Zsanét. A zsinórokra általában nagyon vigyázott hölgyünk. Sohase látszott ki szoknyája alól valamely zsinórnak a vége, amely körülmény már annyi női kudarcot okozott. Térdig érő, rózsaszínű, fodros, selymes holmics- ka volt az alsószoknya: valaha sokan kérték emléktárgyul, de Zsanét ismerte a férfiakat, sohasem adott senkinek alsószoknyát, mert nem akarta, hogy a férfiak más nőknek ajándékozzák majd az ő fehérneműjét. Ha már nem menekülhetett az esdeklések elől: inkább adott egy inget emlékbe. Igaz, hogy olyan finom inget, amelyet egy dohányszelencébe be lehetett zárni. Az ilyen kiváló ing miatt nem kellett szégyenkezni, bárki is venné valaha kezébe. A Zsanét név koszorúcskába volt a mellen kihímezve. Nem olyan sok Zsanét van az országban, hogy az inget akárki viselhesse.

Zsanét, bár a divat változhatott, mindig hosszú fűzőt viselt, amely félig elrejté kebleit, és a térd felett körülbelül egy arasznyira végződött. Nem minden nő tud ilyen fűzőt viselni. És bármily feszesnek látszott a fűző, Zsanét egy szalagocska megoldása után egyetlen kézmozdulattal hántotta le azt testéről, miközben a pompás kapcsok ropogtak, mint a sortüz. Éj volt, csend volt, hallani lehetett volna a Kékszalag fogadóban az ilyen füzőropogást, ha valakinek a jelenlévő hölgyek közül hasonló fűző lett volna derekán. De hát némely nők kendővel kötik fel keblüket, mint a szoptatósdajkák - gondolta magában Zsanét, és összecsavargatván a fűzőt, ingben, kalapban, nadrágocskában végigsétált a szobán. Némely nők a nadrágocskát a fűző felett kötik meg, de Zsanét hál’istennek olyan karcsú volt, hogy csak a téli barchentből való, hosszúszárú nadrágját kötötte a fűző felett. Mindig elég ruganyosnak, egészségesnek, kifogástalannak érezte magát, mint egy hajadon leány, aki hírből sem ismeri a testi nyavalyákat, megfázásokat, görcsöket és más hasonló betegségeket. A nadrágocska csak dísz volt nyáridőben. Arra az esetre nézve, ha vasúti szerencsétlenség történne, és kéretlenül levetkőztetnék az embert a többi holt utassal együtt.

De nemsokára elkövetkezett az ideje a kalap letételének, mégpedig abban a percben, amint az ingváltásra kerül a sor, mert az inget mégis a fejen át kell levetni és felvenni. Habár a női inget a térden át is lehetne bocsátani, de úriasszony ezt nem teszi, miután az inget másodszor is fel akarja venni. Ebben a kérdésben, mint sok más kérdésben, a hagyomány és a megszokottság döntött. Zsanét másnap is fel akarta venni az inget, azért azt kellően megszellőztetve magán, kebelrészén át betekingetett annak fehérségére; majd a hátsó ingmezőt előrekormányozta, ugyancsak szemlét tartott az ing belsejében. Valóban fel is fedezett a ráncok és gyűrődések között valamit, amelynek elcsípésé- hez előbb megnyálazta mutató- és hüvelykujját. A vadászat nem sikerült nyomban, mert Zsanét az alacsony fotelkébe telepedett, és a sötétzöld, aranyszálakkal díszített harisnyán, sőt a harisnya lehúzása, kifordítása után annak belsejében is összevont szemöldökkel, bosszús arccal kutatott a kis idegen után, amelynek első pillanatban sikerült elugrania az ujjak elől. Nem lett volna igazi asz- szony Zsanét, ha abbahagyja a vadászatot. Végre is a félcipő bélésében sikerült megcsípni a hivatlan vendéget, amely meglátogathatja a hercegnőket éppen úgy, mint a koldusasszonyokat. Egy alkalmatlan bolháért már nagyobb események is történtek a világon. Zsanét tehát nem volt egészen igazságos, amikor magában a tisztátalan fogadót szidta, ahol természetszerűleg van bolha, mert ott annyi

279