Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
I. A "nagyvilágias korát élő Budapest"
ti EGY FÜLLEDT NAGYVÁROSI ÉJ 6. M .... és most nem undorodtam sem az Emke repedtsarkti hölgyeitől, akik sörrel részegre isszák magukat hadnagyuk mellett, mialatt a kiviaszkolt hajú cigányprímással kacérkodnak és a megbolondulásig átérzik a divatos pesti nótákat, amelyeket éjféltájban a cigányok együtt énekelnek a vendégekkel, sem Bodó pezsgőző, égetett mandulát rágcsáló józsefvárosi hölgyeitől, akik miatt rendszerint véres verekedés szokott lenni éjféltájban, miután ezeknek a kávéházi hölgyeknek régi szokásuk ugratni a férfiakat, pegsgős pohárral idegen asztalhoz inteni, fel- hevülni és hevíteni jámbor idegeneket, akik végül is kénytelenek elhinni, hogy nem erényes polgárasszonyok és polgárlányok kihívó tekintetének az áldozatai, hanem kalandszomjas nagyvilági hölgyek kiválasztottjai... amíg a verekedőket' szétválasztják, a zenekar /Babári személyes vezetése mellett/ elfárad, a becsípett apák szedelőzködnek, mamák fehérharisnyás lábaikban érezni kezdik a tegnapi nagymosást, a kisasszonyok felsóhajtanak, mintha egy tündérvilágtól búcsúznának, midőn jóéjszakát mond nekik az ajtó mellett ácsorgó kucséber... még egy utolsó csata a konflissal, aki a Baross utca végére igyekvő társaságot csaknem felborítja; nem undorodtam a New York lármás, szemérmetlen fiatal hírlapíróitól, akik naponta százszor le- és felmennek az emeletre, mintha valami fontos dolguk volna, pedig csak arra kíváncsiak, hogy kinek a kezében van az Izé címíí lap, amelyben legújabb müvük napvilágot látott... ; sem az éjszemíí, kócsagtollas, andalííó hajzatú és telt lábikrás zsidó nőktől, akik messziről oly érzelmeseknek látszanak a Hungáriában és Kioszkban, mint a valódi regényhősök, akik komolyan szeretnek, szenvednek, meghalnak; tekintetükben annyi mélabú és ábránd látszik, mint a soha meg nem értett, csak halkan szenvedő nők szemében, nők, akik mindig másra, finomabbra, érdekesebbre látszanak áhítozni, mint amit a mindennapi élet nyújt nekik... messziről, szenyórák, akik epe- kedő ajkukkal mindig a megmentő lovagot várják - míg közelről oly közönségesek, unalmasak, műveletlenek, mint akár a pesti korzó, amelyhez életüket kötik, mint a többi poros, életúnt leanderek... A lámpások fehér hullák voltak az elfehéredett utcán. Olykor kialudt a két üveggömb közül az egyik, sercegett, kínlódott a lámpa, aztán bosszúsan tovább végezte kötelességét, mint a felserkent éji bakter; odalentről, a föld alól viharzó báli muzsika hangzott, mintha most járnák az utolsó táncot. Elképzeltem, hogy repül gazellalábaival, papagáj ruhájában Fédra, a floridai tánctünemény. A hatalmas, asszonyságkülsejíí, fehérblúzos, szőke bécsi nők, akik éjfél után csíkos harisnyát kötnek, ha pang az üzlet, lihegve, csapzottan, részegen, nekibolondulva rúgják a port és szoknyafodrot a valcer ütemeire. Valami gazdag idegen érkezhetett az éjszaka... 24
