Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

III. "Urakkal és kokottokkal ismerkedtem meg…"

lakók járnának vissza temetőből, valamint elduruzsoiták mondanivalóikat az e- gyébként néma házereszek, a kivénlilt esőcsatornák fontoskodva végezték felada­tukat, mint régen nyugdíjas hivatalnokok ha álláshoz jutnak, köd jött a Dunáról a hegyoldalba, az öreg asszonyok még piszkosabbak és rongyosabbak voltak a tenyérnyi udvarokon, mint valaha, gurnyasztó vénemberek várták a félrecsapott kalapú Halált az ablaknál, hátha véletlenül erre kocsmázik (az óbudai Halál min­dennap leissza magát, nem lehet józan fejjel íízni ezt a csúf mesterséget), a gyermekek oly sárosak voltak, mint a patkányok; magányában a doktor, útra kelt, hogy cimborákat találjon, akikkel jenéről és mű­vészetekről váltson néhány szót. Gyakran, sőt leggyakrabban a reggel vetette ha­za a doktort kirándulásaiból, és ugyanezért a Virág zugban egyetlen hideglelős be­teg sem fordult hozzá tanácsért. A doktor cimboráit a pesti bohémek között találta, éjszakai kis kocsmák­ban, mulatóhelyek szobáiban, eldugott kávéházakban, valamint a Családi Kör cí­mű klubban, ahol egész éjszaka kártyáztak és ittak a bohémek. Barátai voltak fiatalemberek, akik még semmit sem veszítettek egy átvirrasztott éjszakával, ismerősei voltak az öregek, akik már semmit sem nyertek egy ébren töltött nap­pallal. S ezeknek az éjszakai alakoknak nem voltak olyan barátnőik, akiknek szük­ségük lett volna ártatlanságra, haszontalanságra. A doktor klientáléja tehát nem nagyon szaporodott se a Paradicsom kávéházban, se a Macskagumi vendéglőben,- se a Családi Körben, de még a Jó Sógorokhoz címzett éjszakai női tanyán se, legfeljebb mindennapos női betegségek ellen vették igénybe segítségét. A nagy, valódi, aranyhegyeket érő találmányra senkinek se volt éjszaka Budapesten szük­sége . S a doktor, bár egy nagy titkot hordott zsebében, kezdett elfakulni, mint egy régi kép valamely arcképalbumban. Szeme körül mind véresebbek lettek a karikák, mind kevesebbet hederített kartásaira, akik veszett hírét költötték a városban. Most már csak fuvolázással foglalkozott, mindig zenéről beszélt, gör­csösen átölelte a muzsikusokat, akik éjszaka reggelig a maguk mesterségéről ki­fogyhatatlanul, szünet nélkül beszélnek, és a világból más nem érdekli őket, csak a saját foglalkozásuk; falusi cigányok és világhírű zenészek örök tulajdon­sága. Legjobb barátja egy elcsapott operai hegedűs volt, aki éjjel-nappal részeg volt, és ilyenkor képzeletében a legszebb zenéket játszotta, holott keze már nem volt biztos. "Más országban másképp volna" - mondta Kisilonka, mikor lelkiis­meretfurdalásai voltak. S ezzel mindent elintézett jelenéről, s jövőjéről ........... (1 921) /Nagy kópé. Bp.1957./ /294-297. I./ 182

Next

/
Thumbnails
Contents