Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

III. "Urakkal és kokottokkal ismerkedtem meg…"

asszony egyetlen könnycseppet sem ejtett, nyugodtan küldte el fiának a százezer pengőt, amely abban az időben rengeteg vagyonnak felelt meg: három vármegyét lehetett volna rajta venni. "Fiam, most már nincs több pénzünk." Csupán eny- nyit frt. Alvinczi Eduárd az olasz grófnő keze helyett tehát ismét hindu bálványát vette kezébe, amelyet mindig magával hordozott. Szentpétervárra helyeztette ma­gát. Ámor azonban nyomon követte az ifjú diplomát s a szép szomorú orosz tán­cosnő álmodozó szemét Eduárdunkra vetette. A táncosnőt a francia követ is imád­ta, szekundánsok ültek össze a Traveller’s Klubban és a Travellerben mindjárt meg is vívták a párbajt az urak, csupán selyeminget hozattak lakásaikról. Haza­jött Budapestre, megelégelte a diplomatáskodást. A régi Arany Sas-fogadóban szállott meg, ahol már egyetemi hallgató korában is lakott: akkor egy szobában, most kettőben, mert a legényének is ott kellett aludni és éjjel levetkőztetni, lá­bát, kezét megdörzsölni, betakarni és jó éjszakát mondani, mint otthon Unghban, az ősi házban, ahol a föld, a mező és a patak az első foglalásból maradhatott meg az Alvincziak kezén. Az unghi berkek zúgnak, rejtőzködő kuruc, bujdosó honvéd járja, a határszéli hegyek mint havas kísértetek állanak a tájon... Be nagy kár, hogy az Arany Sasban nem lehetett falusi komondort tartani, amely Alvinczi Eduárdnak éjjel ugatott volna. Szilveszter öreg író néhány nap múlva kopogtatott az Arany Sasban. Szilveszter olyan öreg író volt, aki még lúdtollal Sylvesternek írta a nevét és azért a legbüszkébb, hogy az öngyilkos Balázs Sándor reá testálta a köpenye­gét. A folyosón először János inast fogta el, aki kurtanemes őseire éppen olyan gőgös volt, mint Alvinczi Zrínyi Ilonára.- Fölébredt a fejedelem ?- Tessék köhögni az ajtó előtt. Tekintetes urat a köhögéséről ismerjük. Szilveszter köhögött, mire bévülről egy fáradt, egykedvű "Na" hangzott, amely azonban annyi erőfeszítésébe látszott kerülni a hang tulajdonosának, mint­ha hosszú szónoklatot mondana.- Sire, jó reggelt jöttem kívánni, - mondta Szilveszter. Alvinczi az ágy szélén ült, mindig az ágy szélén ült, mióta Pétervárt el­hagyta, a lábán papucs, vörös Garibaldi-ing fölött selyemkaftán, amilyent a nap­keleti urak viselnek. A fején kerek, fehér kalap, amely alól figyelmesen, de bi­zonyos mélahúval tekintgetett elő fekete szeme. A pusztai lovasnak van ilyen te­kintete,midőn a ködben, felhőben fürdő messziség felé néz. Alvinczi keletre nézett, ahol ősapja király volt. Francia újságok hevertek a lábánál. Szilveszter fölemelte a "Gii Blas"-t.- Ma este egy Gil Blas című jelenetet játszanak madame Louisenál. Én ír­tam. A fejedelem unottan nézett szattyánpapucsára.- Kis jelenet, - ismételte Szilveszter.- Igen rövid, - tódította később. Alvinczi fölemelte a fejét. Büszke pillantást vetett Szilveszterre.- Nos?- Sire! Ne haragudj. Szeretném, ha megnéznéd. Alvinczi fölállott, vállat vont, keresztülment a szobán és elgondolkozva né­zett a sarokban álló porcé 11 ánkályha tüzébe. A porcellán hófehérségéből élénk pirossággal tündököltek a lángok. Alvinczi egy-egy darab fát vett föl, amelyet az unghi erdőkből hozatott, amely fával az 141

Next

/
Thumbnails
Contents