Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. hogy a jövőben minden alkalmasabb lesz a város bevételére. S maga a Bajor szeptember kilencedikén, két nappal később pedig segédcsapatai, melyek Pestnél megálltak, bevonultak a táborba. S hogy a vezérek között ne kezdődjék meg a versengés az előjogok miatt, úgy egyeztek meg, hogy maga a császár adja ki mind a kettőnek egy időben a parancsot. Ekkor a választófejedelem a várpalota ostromát választja saját támadási sávjának, s ezerötszáz katonát szántak arra, hogy egymást váltva végezzék a munkát. S hamarosan el is készítették az ütegállásokat, az ostromutak ásását pedig három napi munkával a várárok előtt száz lépésnyi távolságig folytatták. Ennek végeztével az egyik ütegállásból a vele szemben lévő falat, a másikból az ostromlókra különösen veszedelmes nagy tornyot kezdték veretni. A Bajor jónak látta, hogy próbára tegye a város parancsnokát, és a császár nevében fölszólítsa a megadásra. Egy török nyelvben járatos tizedest választ ki emberei közül, s egy török fogoly kíséretében a városba küldi. A barbár igen emberségesen fogadta, tizenöt aranyat adományozott neki és e szavakkal válaszolt: „Még nem szorongatja annyira a kényszerűség, hogy a város megadásán kellene a fejét törnie. Maradt még annyi katonája és élelme, amely nem csak az ostrom kiállására, hanem visszaverésére is elegendő. Ha pedig egyébiránt a továbbiakban a császári vezérek ellenszolgáltatás nélkül vissza akarnák szolgáltatni a foglyokat, méltán számíthatnak az ő emberségére is." A gőgös válasz annyit ért, hogy a mieink csak annál szívósabb alapossággal feküdtek neki a munkálatoknak. S minden bizonnyal valami jeles dolgot is véghezvittek volna, elsősorban is a bajorok, hiszen a választófejedelem mindenütt a sarkukban volt, és jelenlétével, bíztatásával, példájával kitartó munkára serkentette őket, a tábort azonban félelemmel és nyugtalansággal töltötték el a sűrűn érkező híradások, hogy ti. a minapában megfutamított szeraszkir közeleg a budaiak fölmentésére. Nem tagadja le ezt a zűrzavart WAGNER (x.) sem: „ Ugyanazon időben a táborba jött Lubomirsky és a nádor azzal a hírrel, hogy a szeraszkir, új hadsereggel már elérte Fehérvárt. A következő napon elkapott takarmányozók, végül pedig a távolról megpillantott teljes hadsereg szokatlan nyugtalanságot okozott azok között is, akik egész életüket táborban töltötték, hiszen nem is annyira az ellenségtől, mint inkább a nehéz tereptől, a magukra vállalt feladat nagyságától, saját csekély létszámuktól ijedtek meg." Lubomirskyval együtt ugyanis Esterházy Pál látta el az őrszolgálatot, aki mihelyt parasztkémeitől megtudta, hogy talán két napi járóföldre van a szeraszkir, negyvenezres hadseregével visszavonult a táborba, és értesítette a vezéreket arról, hogy hogyan állnak a dolgok. Szükség volt arra, hogy a lelkében összeomlott katonaságot felbátorítsák, és elpalástolják a saját félelmüket. Okosságával, vagy inkább nagy lelkierejével mindkettőt elérte a Lotharingiai, pedig a láztól teljesen legyengült. Megparancsolta ugyanis, hogy minden egyes támadási sávban kapcsolják össze a járatokat és az ostromutakat hosszabbítsák meg a tartalékos állásokig (y), Az ö támadási sávja. A város parancsnokát fölszólítja a megadásra. Annak válasza a mieinket arra serkenti, hogy annál elszántab- ban cselekedjenek. A szeraszkir jövetele megzavarja a tábort. A Lotharingiai elővigyázatossága ebben a zűrzavarban. x. ) I. h. 644. 1. vége. y. ) Ennek a parancsnak azonban, a mieink igen nagy kárára nem engedelmeskedtek. 97
