Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Támadás a Víziváros ellen. A mieink, valamint az ellenség is föl gyújtják. vagy ahova a félelem ragadta őket, csúfosan szétszóródtak. „Akkor aztán, mint WAGNERNÁL olvassuk, egy meghatározhatatlan jellegű csatában vegyesen gyilkolnak fegyverest és fegyvertelent az utcákon és a házakban, s aki megmaradt, a felsővárosba igyekezett, de a parancsnok kizárta őket, nehogy velük együtt az ellenség is benyomuljon. Úgy kétezerkétszázan estek el, nem számítva azokat, akik a haláltól való félelmükben a folyóba menekültek. A Fővezér parancsára tüzet vetettek a háztetőkre, hogy egyrészt előcsalogassák az ellenséget a házakból, másrészt pedig, hogy a győztes katonaságot visszarendeljék afosztogatásból a feladatára. A tüzvészfényénél az éjszaka hátralevő részében mellvédet emeltek a várból lezúduló golyózápor ellen. ” A beszámolók azonban azt is megemlítik, hogy nem csak a mieink elővigyázatossága, hanem az ellenség irigysége is csóvákat röpített a házakra, hogy így ne juthasson zsákmány az ellenség birtokába, pedig az bizony sokféle és igen dús lett volna. Tíz helyen is fölgyújtották a várost, de a híz nehezen lángolt föl, míg végül föltámadt az északi szél, s ez szétterjesztette a tűzvészt. Ennek messze vetülő fényénél állandó tűz alá vették a felsővárosba hegyin-hátán rohanó csapatokat. A kapu bejáratán belül is sokan elestek, de még többen azok, akik a hegy oldalán kézzel-lábbal igyekeztek följutni a várba. LXXI. § Az ostromlók föllelkesednek. Ütegállásokat emelnek a Szent Gellért -hegyen. Kölcsönösen csapásokat mérnek egymásra. Két támadási sávot jelölnek ki. Melyik parancsnokokra bízták a vezetést. A Víziváros sikeres bevétele után csodálatosan föléledt a remény a császáriakban, hogy igen sikeresek lesznek. A város füstölgő romjai nem csak a mieinknek, hanem az ellenségnek is haszontalanná tették a következő napot. Mivel tehát ezen a területen semmivel nem kísérletezhettek, a mieink elfoglalták a Szent Gellért-hegyet, hogy megtisztítsák a török őrállásoktól vagy inkább az ott lapuló ellenségtől. Ugyanazon ahelyen, ahol hajdan egy kápolna állt, ütegállásokat emelve a városnak ezen a részén is elkezdik az ostromműveleteket. Ezután közelebb vezényelték a tábort, hogy a körbevett ellenséget szorosabban bezárják. A törökök, hogy ezt a szándékot megakadályozzák, nagy számban és nagy lelkesedéssel kitörnek a táborverőkre. A mieink derekasan fogadják őket és visszaszorítják a falak közé. Az összecsapás azonban nem csak az ellenségre nézve járt gyászos eredménnyel, mert a mieinknek sem volt vértelen. Elesett számos különböző rangú közkatona, valamint grófStarhemberg, ez aMa/75/c/d-ezredbeli igen iparkodó százados. Ekkor aztán a Lotharingiai elhatározta, hogy kijelöli a támadási sávokat, alkalmas helyeken ütegállásokat emeltet, bevonatja az állásokba az ágyúkat, s kiadja az utasításokat a parancsnokoknak. Kettős támadást vettek tervbe, az egyiket a Bécsi kapunál, a másikat a Fehérvári kapunál. Mindkettő a város ellen irányult, a város ágyúzása ugyanis legalább annyira fáradságosnak, mint haszontalannak látszott, mivel itt a sokszoros erődítményrendszer mintegy labirintust alkotott, másrészt pedig roppant meredeken helyezkedett el, s viszonylag csekély létszámú őrség könnyen védelmezhette, míg a mieink részéről aligha lehetett támadni anélkül, hogy ne tetézték volna a veszteségeket. A Bécsi kaput pedig Maximilian Starhembergre bízták Fontanával és a neuburgi herceggel és az ezen a vidéken harcoló jobbszámnyal együtt. 86
