Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. pompás és magas oszlopokat látok meg. A három évvel ezelőtt a császáriak által elfoglalt Szent Gellért-hegyről jövő ágyúzás azonban ezen a részen igencsak átlyuggatta a várat. Fehéres és befedett tornyokat látok, de ezeket is megtépázták és átütötték a golyók. Mivel más látnivaló nem kínálkozik, leballagok a vár kapujától, mikor szembetalálkozom két török nővel, akik lefátyolozott arccal jöttek föl a vár alatt bugyogó hőfürdőből. Rajtuk kívül egy nőt sem láttam az egész városban. Itt elég meredek a hegy lejtője. Az ösvény mellett egy török ember holtteste fekszik, kutyák eledele. O, szörnyűség! Szemügyre veszem az utat és a Duna partját. Megint csak golyók nagy halmokban. Ázt mondták, a császári táborból lőtték őket idáig. Mikor társaimmal együtt elhagytuk a várost, ismerős magyar-török keresztények kenyeret, sajtot, rizst, kerti gyümölcsöket ajándékoznak nekünk. Hajóra szállók, s míg a Dunán hajózom, társaimnak föladok egy rejtvényt: válaszolják meg, mi lehet az, amit mintegy ismertetőjegy gyanánt meg kellett figyelniük Buda megtekintésekor: »Olyan nagy tömegben áll a budaiak rendelkezésére, mint egész Magyarországon egyetlen városnak vagy mezővárosnak sem. Mindenkinek ingyen adják, mégis ők csak akkor tesznek rá szert, ha pénzt adnak érte«. Egy darabig törték a fejüket, mire én azt válaszoltam: »A víz!« Noha ugyanis a Duna nagy és széles folyó, aminek a használata senkinek, sőt még a barmoknak sem tilos, mégis a városban pénzért adják.” Eddig BOCATIUS levélformában írott beszámolója Budának akkori állapotáról, mikor meglátogatta. Az igazságot tartalmazza, amellett élvezetes olvasmány is. Méltán elmondhatnánk ENNIUSSZAL: Ó,jaj, ősrégi ház, ó, de más az az új úr, ki ural! LV. § Miután 1606-ban a magyarokkal a bécsi, a törökökkel pedig a zsitvatoroki békét megkötötték, helyrehozhatták volna Budának ezt a rút kinézetét, ha ezt nem akadályozza meg a barbárok szennye, s az a nem éppen alaptalan félelem, hogy valamikor elvesztik a várost. Ezért aztán ez a hírneves és hajdan méltán Európa legápoltabb városai közé számító királyi székhely nem csak hogy hulláktól mocskos maradt, hanem úgy, ahogy volt, ő maga is egészében egy bűzlő hulla volt. Csak ámulni lehet, hogy Ali, ez az eleganciára oly sokat adó várkapitány miért nem törekedett arra, hogy a város birtokába jutva, ha nem is annak hajdani ragyogását, de valami díszt adjon neki. A törökök azonban minden igyekezetükkel csak azon vannak, hogy határaikat kiterjesszék, ám elhanyagolják a már megszerzett területeket. Elégnek tartják, hogyha meg tudják védelmezni és biztosan hatalmukban tartják, ha valami válságos helyzet állna be. A város nyomorult állapotát csak fokozta, az a villámcsapás, mely 1606. május 31-én érte a belső várat. Lőporba csapott bele, ami lángot fogott, és a falat jó darabon a levegőbe röpítette, s roppant pusztítást vitt végbe mind a köz- mind a magánépületekben, sőt Buda elhanyagoltsága a barbárok piszkosságának tulajdonítható. Villámcsapás éri, 41
