Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST- PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. kb. negyven kisebb-nagyobb ágyút, száz tevét és néhány málhás öszvért találtak kevés és említésre sem méltó holmival. Ami ugyanis értékesebb volt, már jóval előtte fölszállították a felsővárosba.” Ilyen szerencsével járt az első roham: kétes kimenetelű volt, és kevés hasznot hozott. XLVII. § Az ellenség a város eme hirtelen ostromától nem is annyira megrémült, mint inkább jobban odafigyelt a dologra. Két nappal később, október 13-án az éjszaka csöndjét kihasználva a városba visszavonult az őrség, mely a Szent Gellért-hegyen épített erődítést védelmezte. Előbb még fölgyújtották az erődöt és mélyen elásták az ágyúkat, hogy a mieink ne találják meg azokat. Pálffy azonban nem nagy fáradsággal megtalálta az ágyúkat, s levontatta őket a táborba, csupán egy-kettőt hagyott meg, hogy a sietős munkával helyreállított erődítést védelmezze. MÁTYÁS pedig, hogy a győzelmet az ostrom érdekében kihasználja, a felsővároshoz közelebb emeltet ágyúállásokat, és odavontatja az ágyúkat. Három részre osztva helyezték el az ágyúkat, hogy az ellenség három irányból akadályozva nehezebbé tegye a védekezésüket. A törökök azonban, mihelyt észrevették, hogy komolyra fordult a dolog, sűrű golyózáporral távol tartották a mieinket, sőt kitörésekkel is zaklatták őket. Az volt a legveszélyesebb, amelyet Obernbruck állása ellen intéztek. Egy jelentős létszámú janicsár- és lovascsapat ugyanis sebesen kicsap a városból, megtámadják a mieinket védelmező sáncokat, s oly nagy volt a lelkesedésük, hogy nem is úgy látszottak, hogy harcolnak, hanem hogy őrjöngenek. Obernbruck katonái ugyanilyen erővel szállnak velük szembe, és hol ágyú- tűzzel, hol karddal sokáig serényen harcolnak, de mikor a törökök újabb és újabb erősítést kapnak a városból, az ellenállásba belefáradva végül menekülés után látnak. Igen válságos volt a helyzet, s a török végez azzal az egész állással, ha nem riasztják szinte az egész tábort, s nem futnak oda a mieink, hogy a szorongatottaknak segítséget nyújtsanak. E tapasztalaton okulva a vezérek belátván, hogy az éber ellenséggel szemben ilyen nyílt ostromlással semmire nem mennek, eldöntik, hogy aknákkal kell lerombolni a falakat. Ez az intézkedés eleinte hasznosnak bizonyult, de az állandó esőzés megzavarta a munkákat. Hozzájárult ehhez az a váratlanul elterjedt híresztelés, hogy roppant nagy ellenséges csapatok közelegnek az ostromlottak felmentésére. Hogy a mieink ezt megakadályozzák, Pálffyt az embereivel kirendelik, hogy őrködjék mind a kelet, mind a dél felé vezető útnál. Ő szokásához híven minden katonai igyekezetét bevetette, nehogy valami váratlan s gyászos dolog történjék. Ébersége azonban fölösleges volt, mert Várad ostroma föltartóztatta az ellenséget, s nem tudták két helyen is nyílt harcban próbára tenni az erejüket. Eközben napról-napra minden egyre nehezebb lett a mieinknél. Azonkívül ugyanis, hogy az ellenség nem hagyott alább a kitörésekkel, az időjárás miatt könnyen pusztult mind az ember, mind a barom. Hozzájárult ehhez az egész hadseregre rátelepedett szokatlan zsibbadtság, s emiatt sem rohamokat nem indíthattak a falak ellen, sem Az ellenség elhagyja, Pálffy pedig elfoglalja a Szent Gellérthegyet. A mieink támadási sávjai. Az ellenség nagy kárt okozó kitörése. Elkezdik az alá- aknázást. A császári hadsereg bajai. 17
