Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. bajorok és a magyarok keveredtek összecsapásba az ellenséggel. Ezek egy levelet találtak egy megölt s kifosztott töröknél, melyben Abdit tájékoztatták a vezír terveiről, és egyben figyelmeztették, hogy idejében tájékoztassa a segítségére sietőket, hogy hol van a keresztények tábora, és milyen erőben van a hadsereg. C.§ Ilyenek voltak a mi előkészületeink és a táborokat körülvevő erődítések, mikor a vezír hatvanezres hadsereg kíséretében megjelent a láthatáron. Ugyanott ütött tábort, ahol két évvel azelőtt dicső győzelmet arattak fölötte. El sem lehetett mondani, mekkora harci lelkesedés szállta meg katonáinkat, mikor a törököknek a harchoz felfejlődött arcvonalát megpillantották. A közkatonák parancsnokaikat, ezek a vezéreket, emezek pedig a Lotharingiait kérlelték, hogy kapjanak végre lehetőséget a harcra, hiszen szemmel láthatólag minden kész a győzelemre, kevés létszámukban is akkora a lelkesedés, akkora a tűz, hogy nem is annyira remélik, mint inkább bíznak abban, hogy az elegendő lesz az ellenség megfutamítására. Mindenekelőtt a Bajor adta meg a súlyát a vezérek méltányos - legalábbis méltányosnak gondolt - és a katonai virtusból eredő kérésének. Vigyázzon a LOTHARINGIAI, mondta, nehogy a lassú tervekkel a harcot sóváran váró katonaság lelkesedése alábbhagyjon, és elszalasszák az alkalmat, hogy szerencsés véget érjen a dolog, ő maga és övéi, ha úgy parancsolja a Fővezér, az elsők közt rontanak az ellenségre. A katonák lelkesedésében szerfölött kedvét leli ugyan a Lotha- ringiai, de haditanácsot hívat össze, s a vezérek véleményét, leginkább a Bajorét, megvitatásra bocsátja. Mikor a legtöbben a Választófejedelem mellé állnak, végül a Lotharingiai közbeavatkozik és súlyos szavakkal kifejti, miért kényszerül az ellenkező irányú megfontolásokra: nehéz és kétes kimenetelű, veszélyekkel teli dolog, hogy elhagyják a biztos erődítéseket, s az ide-oda vonuló ellenséget megtámadják, s hátrálás közben üldözzék. Tapasztalatból tudja, hogy a vezír - csak mutogatván a harcképességét - sehol nem fog megállapodni, hanem egészen addig csalogatni fogj a a németeket, míg innen vagy onnan hirtelen oldaltámadással áttör az erődítéseken. Bizonyos továbbá, hogy az ostromlónak nem hagynak föl azzal, hogy ezalatt zaklassák az ostromlókat. Annakokáért azon a véleményen van, hogy az erődítéseken belül kell bevárni az ellenséget; ha ti. megtámadja őket, először ágyúval s mindenfajta más tűzzel kell végezni a dolgot, s ha kézitusára kerül sor, annál bátrabban kell védeni a sáncokat, minél alaposabb a gyanú, hogy az ellenség egész erejének nyomása egyetlen oldalra fog ránehezedni. Attól ugyanis, hogy egyszerre több helyen kíséreljék meg a támadást, részben az erődítések roppant kiterjedése, részben a mieink ébersége fogja elriasztani őket. A sáncokon belül minden úgy el van rendezve, hogy bármit kezdeményezzenek a barbárok, sejteni lehet, hogy minden meghiúsul. Időközben megérkeznek majd Scherffenberg csapatai, s ezekkel megnövekedvén a hadsereg még akkor is lesz idő a megfontolásra, hogy milyen módszereket kell igénybe venni a győzelem kivívásához. Mihely mindezt elmondta a Lotharingiai, senki nem merészelt szembehelyezkedni vele, sőt, a Fővezér beszédéből erőt merítve ki-ki jókedvűen s jó reményekkel távozott a maga állására. A vezír a láthatárra ér. A mieink harcvágya. A Bajor véleménye a dologról. A Lotharingiai elképzeléseitől teljesen idegen az összecsapás gondolata. 165
