Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Két túszt küld a táborba; Kreu- zot a városba küldik. Mi történt itt? Kreuz dolgavé- gezetlenüi tér vissza. szemmel láthatólag egyáltalán nem adott alább a vadságából, s mikor pedig három órányi fegyverszünetet kért, hogy meggondolja a dolgot, azt viszont a miéink tagadták meg tőle. Ezalatt részben az aknáktól, részben a nagyobb ágyúktól óráról-órára tágasabb rések keletkeztek a falakban. Ennek láttára Abdi két agát küld túszul a táborba, talán hogy a miéinket késleltesse vagy hogy a saját embereit megtévessze, s azt kéri a Lotharingiaitól, hogy a parancsnokok közül haladéktalanul küldjön valakit, tárgyalási hatalommal fölruházva. Báró Kreuzot bízták meg a tárgyalással. A törökök beengedték a várba, s Abdi barbártól nem várt módon barátságosan fogadta, majd összehí- ván a tanácsot, Thökölyröl és a vezírről keservesen panaszkodott. Annak azt vetette a szemére, hogy ő szította a háborút, ennek, hogy késlekedik a segítségnyújtással. Mint mondta: most végre észrevette, milyen végveszélybe jutott s jóllehet látja, hogy bizonytalan a dolog kimenetele; nem viszi rá a lelke, hogy a török birodalom fellegvárát, Budát, a németeknek adja; legfőképpen, mert ha be is vették a külső falat, a város nagy része még sértetlen; vigyázzanak a keresztények, s ne fuvalkodjanakföl a minapában esett roham sikerén: a háborús szerencse forgandó, s ha pedig odáig jut a dolog, hogy semmi remény nem lesz a város megőrzésére, akkor még megfontolhatja, hogy mi lesz kielégítő az ostromlottaknak is meg az ostromlóknak is. Nevezzen meg a KERESZTÉNYEK VEZÍRJE (így nevezte a Lotharingiait) városokat s várakat, amelyiket csak akarja, s a törökök becsületszóra kimennek belőlük - csak BUDÁT hagyja meg nekik. Kreuz azt válaszolta, hogy erre vonatkozólag semmire nem hatalmazták föl; a császárnak lesz elég fegyvere, hogy a többi várat is bevegye; most Budát akarja, s kishíján már kezében is tartja. Ezt végezték a tanácskozáson. Miután szétoszlott a tanács, a barbár egy belsőbb szobába félrevonta Kreuzot, s itt a budai mufti jelenlétében nyíltan bevallotta, hogy nem idegenkedik már annyira a város megadásának gondolatától, hogy ne akarna egyezségre jutni a keresztényekkel, csak ennek az egyetlen városnak a megadásával el lehessen nyerni a békét. Ekkor Kreuz ismét azt válaszolta, hogy semmi ilyesmit nem kapott parancsba, de azért mindenről beszámol Lotharingia hercegének, s gondoskodik arról, hogy minél előbb értesüljenek a császáriak véleményéről. Míg Kreuz Abdival tárgyalt, egy percre sem szünetelt az ostromlás. Azután pompás lakomára hívták meg Kreuzot, s oly nyájasan s barátságosan bánt vele a kapitány, mintha nem is ellenségek, hanem bajtársak lennének; végül kezet fogtak, s a parancsnok meghagyta, hogy a Bécsi kapun távozzék, hogy hosszabb legyen a város utcáin a menet, úgymond, megtiszteltetésül, valójában azonban, hogy megmutassa a megmaradt katonaságot: a janicsárok két oldalról közrefogva sűrű sorokban kísérték. Mihelyt Kreuz beszámolt a Fővezérnek, hogy milyen feltételeket szabott Abdurrahman a város átadására, a tanácskozás résztvevői elcsodálkoztak ezen az őrültséggel határos magatartáson. Másnap hírül adták e fölöttébb magabiztos embernek, hogy egyetlen terv s menekvés marad hátra az ostromlottaknak: a város megadása; s ha ezt nem sietnek végrehajtani, meglakolnak a makacs késlekedésért. Abdit egyébként az lelkesítette, hogy a vezír hadseregével együtt hamarosan megérkezik; s ez a mieinket is sürgette, 154
