Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. Mohamednél, aki mintha mással lett volna elfoglalva, tán idegenben tartózkodnék vagy álomba merült volna, övéinek oly sok bajával szemben közömbösnek bizonyult. Közben Bizáncból Budára eljuttatták a várkapitánynak a díván határozatát, melyben értésére adták, hogy ha nem győz, meghal; úgy végezze tehát ezt a válságos ügyet, hogy vagy az ellenség, vagy a hóhér keze végez vele. A díván határozatát elküldik a budai várparancsnoknak. LXXXVIII. § A mieink azonban ezt a szerencsétlen rohammal elszenvedett vereséget erős lélekkel palástolták el, s minden támadási sávban kettőzött erőfeszítéssel igyekeztek végezni a dolgukat: tüzes golyókkal pusztították a várost, a falakat pedig hol ágyúkkal,hol aknákkal omlasztották, utat készítettek az újabb rohamra. A brandenburgiak lődözték a leghozzáértőbben s leggondosabban gyújtóbombáikat. A hegy oldalában húsz nagyobb ágyúval egy ütegállást emeltek. S innen a város belseje felé állandóan oly biztosan irányzott lövedékek röpültek, hogy alig volt olyan lövés, mely nem érte el a célját; épp ellenkezőleg: igen nagy károkat okoztak. A szökevények hírül hozták, hogy a városban az állatokat, melyeket hús vágás céljára tartott az ellenség, az egész várőrséggel együtt (az őrszemeket kivéve) a város legvédettebb helyeire kényszerítette ez a sok kárt okozó lövöldözés. Volt a tüzérek közt egy Gonzales nevű belga, akit Grana márki bocsátott a császár rendelkezésére, de akit addig csak a híréből ismertek, mintsem hogy valami, jeles sikerrel véghezvitt dolgát - mint ígérte - tapasztalták volna. Ő új módszerrel, egy rövid, s bő torkolatú ágyúféléből, melyet hasonlósága révén mozsárágyúnak hívnak, roppant magasságra, s mégis, kisebb lőporfelhasználással tudott tüzesbombákat kilőni. Sokáig meddőnek tartották ezt a találmányt a többi tüzérek, míg egyszer egy vízivárosi mozsárütegállásból kilőtt ilyesféle golyó becsapódott a lőportárba, s mind az ostromlottak, mind az ostromlók igen nagy döbbenetére szétvetette a hatalmas épületet, s vele dőltek a szomszédos falak is. Rettenetes recsegés-ropogás hallatszott; „Buda körül”, írja WAGNER, „ egy órán keresztül remegett a föld, mintegy a földalatti bezárt levegő nyomására. A Duna a ránehezedő súly hatására kicsapott a partjára, úgyhogy a parton őrködő csapatok futásnak eredtek a nyomukban özönlő hullámok elől. A levegő megtelt hatalmas kődarabokkal, s szinte kővihar zúdult a túlpartra. Leginkább a várpalotát sújtotta a robbanás, hiszen az volt a legközelebb; úgy tűnt, hogy szinte kifordult az alapjaiból. A bajorok ostromárkaira hulló kőtörmelék sokakat megölt, sokan pedig a rémülettől eszüket vesztve, egész testükben reszketve elhagyták állásaikat, s visszafutottak a táborba; föl sem ismerték, meg sem hallották az őket visszafogni próbáló Választófejedelmet. Soha nem tudtak volna jobb időben kitörni a törökök, mint ebben a zűrzavarban. A rettegés azonban őket is teljesen tanácstalanokká tette. A mieink igyekezete az ostromlásban. A brandenburgiak állhatatosságaA lőportár a levegőbe röpül. Mekkora recsegés-ropogással s milyen eredménnyel? 133
