Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. LXXXII. § A sváb csapatok a táborba jönnek. Ugyanaznap ágyúzni kezdik a várost és a falakat. Szent István templomát tü- zesbomba-talá- lat éri és tüzet fog. Megérkeznek a brandenburgiak segítőcsapatai. A Fővezér szemlét tart fölöttük. Be vonulnak a táborba. Dicséretük. JÚLIUS elsejéig tartottak ezek az előkészületek, mikor a sváb kerület segí- tőcsapatai bevonultak a táborba, és Szent Pál hegyén tábort ütöttek; ezen aztán rajta is ragadt a Sváb-hegy elnevezés. Ugyanaznap a várost tüzes golyókkal, a falakat pedig ágyúzással kezdték fenyegetni. Az e célra emelt ütegállásban tizenkét ágyú, nem messze tőle egy másik ütegállásban hét mozsár volt. Mindkét részről olyan sikerrel végezték a dolgot, hogy egy néhány napig tartó folyamatos lövetéssel a városban tűzvész ütött ki, a falakról pedig lesöpörték az ellenséges ágyúkat, melyek eladdig legnagyobb ártalmára voltak e támadási sávnak. Köztük volt három szokatlanul nagyméretű ágyú, melyeket a törökök egy rondellán úgy helyeztek el, hogy a nyugtalanító és folyamatos tüzeléssel a baloldali sáncon dolgozó munkásokat teljességgel elzavarták. Ugyanez idő tájt tüzesbomba-találat érte Szent István templomát, mely lángba borult, s messzebb is kezdett a tűzvész elharapódzni, s ez a tűzoltásra visszatartotta az ellenséget. Ezt a kedvező alkalmat kihasználva sokat haladtak előre az árkászok. Akkortájt töltötték fel rőzsével s földdel tömött ládákkal azt a völgyet, mely a támadási sáv bal oldalán igen sok kényelmetlenséget okozott; majd sánc formájára felhúzták, s ezzel elérték, hogy a munkálatoknak erre a vidékére az ellenség ne tudjon büntetlenül kitömi. így nézett ki a császáriak támadási sávja a brandenburgi hadsereg érkezéséig. A váci úton július 11-én érkeztek meg, s másnap a Lotharingiai igen nagy lelki gyönyörűséggel szemlélte meg a sereget. Érkezésükkor katonai tiszteletadással három ágyút s puskákat sütöttek el, s ezután dús lakomával fogadták őket. Schöning főparancsnokra hagyták a választást, hogy övéivel a tábor mely részén kíván tábort verni. Ő azonban, nehogy az legyen a látszat, hogy valamit is magának követel, szerényen azt válaszolta, hogy a néki már kijelölt helyet nem akarja másikkal fölcserélni. Egy rác szökevény hírül hozta, hogy amikor a várparancsnok távolról meglátta a brandenburgiak csapatait, igyekezett meggyőzni az övéit, hogy török fölmentő csapatok érkeztek, de hogy épp az ellenkezője az igazság, a sóváran kémlelő törökök megtudhatták a zászlókból, a hadvonulás módjából és a táborverésből. A várparancsnok azzal a hazugsággal próbálta alaptalannak beállítani a félelmüket, hogy azt mondta: a földerítők jelentése alapján tudomására jutott, hogy a császári hadsereg egy részét titokban kivezették a táborból, majd átkeltek a folyón, hogy az ostromlónak azt higgyék, erős és új segítő csapatok érkeztek. Erről próbálta katonáit meggyőzni, miközben már a brandenburgiak a hídon átkelve a tábornak ezideig üresen maradt részét elfoglalják, s a táborverést követő napon serényen hozzálátnak a katonai műveletekhez. WAGNER, aki pedig nem mindig hajlandó a brandenburgiak magasztalására, ékes szavakkal dicsérte föl őket: „ A brandenburgiak megérkezése után” - írja, „a Vezér, aki módfelett gyönyörködött e nagyszerű katonaságban, a falak azon részét jelölte ki nékik a támadásra, mely a nagy rondella oldalától a császári támadási sáv bal oldala felé nyúlik el. A lovasság az óbudai magaslatokon helyezkedett el, s nem csatlakozhattak 118
