Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)

Tartalomjegyzék

I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK.

mivelhogy azok megbízhatatlanul, esküjükről elfeledkezve Ferdinándnak ajánlották föl szolgálatukat, amit előbb, koronázásakor néki tettek. Mint pártütők a magyar vérről elfeledkezve a németekhez álltak át. Mikor pedig János megmakacsolta magát a kegyelem gyakorlásával szemben, s kijelentette, hogy állhatatlan jellemük miatt, melyet még tetéztek páratlan rosszindulatukkal, soha nem maradnak meg a hűségükben, és ismét megtalálják az alkalmat arra, hogy elpártoljanak, — mégpedig rútabbul mint azelőtt. Szolimán pedig, nem is egy barbárhoz, hanem egy igen jó királyhoz méltóan így szólt:«Vajon azt gondolod, hogy ebben az életben történhetik veled valami jobb és nemesebb dolog, mint ha kegyelmed folytán azok, akik ellenségeid, megvetésben részesülnek az emberek előtt, azaz örökös szégyenbélyeg marad rajtuk, míg viszont néked ö- rökre megmarad a derék és kegyes léleknek kijáró dicséret?’»Bizony, súlyos és méltányos volt a zsarnok beszéde, amit bizony megfontolhatnának, akik azt gondolják: talán vétkeznek, amikor kegyelmet gyakorolnak ellenségeik iránt. Sokkal fennhéjázóbb volt második beszéde, melyet JÁNOSHOZ és előkelőihez intézett: „Helyesen tettél, János király, hogy a szerencsétlenség súlya alatt, a németek által az országból kivetve jónak láttad hozzám menekülni, és az én segítségemet esdekelted. Most megtapasztaltad, hogy Isten szerint meg is kaptad. így tehát a háború, melyet a te visszahozásodra vállaltam fel, sikeresen végbement s befejeződött, s a mai napon téged testvéremmé és barátommá fogadlak, Buda és Magyarország királyának nyilvánítalak, segítségemet és pártfogásomat a jövőre is ígérem.” Noha mindez egy zsarnok szájából hangzott el, i- gen sok emberség van benne. Ami ezután következik, már túlmegy egy kényúr természetén: „Itt van a koronád s jogarod és a többi királyi ékesség. Bíztatlak s kívánom, hogy fogadd el ezeket s tartsd emlékezetedben jótéteményemet. Az én segítségemmel megszerzett országot sokáig élvezd és szerencsésen add át utódaidnak!” Bizonyosan egy fennkölt lélek tanúbizonyságának mondanám ezeket, ha a jótétemény látszatával, mint ahogy később kiderült Szolimán, nem a kereszténység elleni roppant nagy s veszedelmes gonosztettet leplezte volna. Majd így szólította meg a JÁNOS pártján álló, ott jelenlévő előkelőket: „Titeket pedig, előkelők, szintúgy felszólítlak, hogy ha ezt az én bosszúálló kardomat nem akarjátok kipróbálni (— s kezével rámutatott a derekán lógó kardjára —), ennek a ti királyotoknak minden tiszteletet adjatok meg s minden erőtökkel engedelmeskedjetek néki!” Arról azonban nem egységes az írók véleménye, hogy az ország királyi ékszerei hogy jutottak a tirannus birtokába. NADÁNY (l.) szerint Török János elfogta a koronát magával hurcoló Peré- nyit, majd Szolimán fenyegetésére átadta néki. Úgy vélem, ez nem eléggé hiteles. Forgách Ferenc váradi püspök viszont értekezésében, melyet KAZY is megemlít, azt állítja, hogy Perényit KesserőMihállyal együtt elfogták, s így került vissza a korona Jánoshoz.

I.) Florus Hungaricus, IV. könyv, 1 .fejezet, 214.1.

Hogyan jutottak azok a zsarnok birtokába?

Visszaadja néki az ország jelvényeit.