Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Nádasdy sorsa. Kibékülése Jánossal. Megcáfoljuk, hogy a törökök kezéből csónakon menekült volna ki. aki előbb elpártolt tőle, majd a legelkeseredettebb ellensége lett. Ez a kegyetlen, gyilkos gonosztett, melyet az uralkodó iszonyú parancsára követtek el, a barbárok szerint nem csak hogy jogos volt, hanem az igazi virtus dicséretére szolgált és az igazság. Úgy vélték, hogy a katonai esküt semmiképpen, még az azonnali haláltól való félelemben sem lehet megszegni.” Hozzáteszi azután: ,,Ezt talán méltányosnak is lehetne tartani, ha a barbár ellenségnek a mi népeink elleni könyörtelen és örökös gyűlölete nem gyengítené és nem forgatná föl, ha valamit az emberiesség jogán helyesnek tartunk. A németeknek ugyanis,-akik az ő révén vétkeztek és menleveleket kaptak tőle, miért kellett ennyire kegyetlen öldökléssel bűnhődniük, ha maga Szolimán a mások hitszegésének ügyében saját maga is hitszegő volt, és az igazságért való dicséretet ilyen kegyetlen s rút döntéssel miért akadályozta meg?” Ennyit a németek legyilkolá- sáról. Nádasdyról eltérő az írók véleménye. ISTVÁNFFY beszámolója szerint ugyanis élve maradt, — vagy átadták a Duna túlsó partján táborozó JÁNOSNAK, vagy pedig katonai büntetéssel sújtották. A boltozatos szoba őrizetéből kivezetve tehát Ibrahim elé állítják, aki tőle szokatlan módon élesen megrója, hogy Budát, Magyarország királyainak székhelyét magyar létére JÁNOS, a magyarok királya, ellenében és az ottomán birodalom legyőzhetetlen csapataival szemben páratlan makacssággal védelmezte. Ekkor átadja „két csausznak, így hívják őket a törökök, hogy néhány janicsár kíséretében a Duna partján elvezessék, azzal az ürüggyel, hogy átadják JÁNOS királynak, valójában pedig, hogy az alattuk folyó folyamba fojtsák. Bizalmasai közül csak Semlyei Ferenc volt a kíséretében; akkor még ifjú ember, akit később magas rangra emelt. így tehát, lelkében sok súlyos dolgot forgatva, hirtelen egy csónakba ugrik, mely merő véletlenségből a part mentén volt. A janicsárok a köpenyét megragadva megpróbálták visszarántani, de ő letépte magáról és otthagyta nekik a ruháját, a csónakot a parttól ellökte, majd a folyó sodrásával erősen birkózva, evező nélkül nagy nehezen estefelé megérkezett a túlsó partra, melynek mentén János táborozott az övéivel, akit sátorában, vacsora közben talált Grittivel e- gyütt, s a térdre borulva előtte, noha János első pillantásra alig ismerte föl, s akit a régi sérelemre emlékezve Didymusnak [Kettősnek] hívott, kegyelmet kért tőle, és sokáig nagy kegyben s megbecsülésben állt." ISTVÁNFFYT (g.) idéztük. Budát ilyeténképpen foglalták el s a németeket ezen a módon meggyilkolták. Nádasdy szerencsés kimenekedését a jezsuita KAZY atya (h.) mesének tartja: ,Meseszerűnek tűnik, amit ISTVÁNFFY, RÊVAY és CASPAR IONGELINUS mesél, úja, ti. hogy miután Nádasdyt elővezették a tömlőéből és Ibrahim igen élesen megrótta, átadták néhány csausznak és janicsárnak, hogy a Duna partján vezetve, mintha át akarnák adni Jánosnak, valójában a folyóba lökjék, s ezért, Nádasdy, észrevéve, hogy halálos veszedelem lebeg a feje fölött, hirtelen egy csónakba ugrott, s mikor a törökök vissza akarták tartani, szétszakította a köpönyegét, majd nagy erőlködéssel g. jU.o. 157.1., 12. h. ) Magyarország stb. történetének rövid foglalata, 11.1. 92
