Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)

Tartalomjegyzék

I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK.

János tétlen marad Budán.

Gyáva félelme és futással fölérő távozása.

A folyami hajóhad átpártolása Ferdi- nándhoz.

Ferdinánd érkezése Budára.

Az itt tartott országgyűlés.

Köpcsénynél a nádor és a rendek fogadták. JÁNOS még Budán tartózkodott, teljességgel biztos lévén a maga dolgaiban, mivel a főrendiek nagyrészt, az egész Fel- ső-Magyarországgal és Erdéllyel együtt engedelmesek voltak iránta. Ekkor végre észrevette, hogy helytelen döntés volt elbocsátania a katonaságot, akiket a beiktatási ünnepség fényének emelésére ő a saját dolgai elrendezése végett gyűjtött össze, minthogy már belátta, hogy képtelen lesz Ferdinánd visszaverésére és királyi hatalma megőrzésére. Elhatározta tehát, hogy elhagyja a várost, s a nyílt mezőn várakozik mindaddig, valameddig összesereglenek a segítő csapatok a minden irányban szétküldött parancsára. Késlekedés nélkül átkel a Dunán Pest alatt, Gu- bacs falunál tábort ver, és módfelett szerény sikerrel, a főrendiek csapataiból hadsereget kapar össze. A Dunát Buda alatt folyami hajóhad szállta meg, hogy a Ferdinánd- pártiakkal szemben majd valamilyen hőstettet vigyen végbe, ha JÁNOS férfiként viselkedett volna; mikor azonban a legénység észrevette, hogy a király lelkében megingott, nem is egy jelzéssel értésre adták, hogy adandó alkalommal át fognak állni FERDINÁND pártjára. Mikor bizonyos kémek révén ez JÁNOSNAK tudomására jutott, a Duna mindkét oldalán erődítéseket emeltetett, azokat ágyúkkal erősítette meg, sőt magát a folyót is Buda és Pest között vastag lánccal elzáratta, nehogy lehetőségük nyíljék az árulásra, de a kormányosokban, Füller esi Jánosban és Fogarasi Ambrusban (akiket Báthory nádor ígérgetésekkel magához édesgetett) akkora volt a merészség, hogy bár az ágyúgolyók sok hajóslegényt elpusztítottak, mégis a veszélyt megvetve, nagy erőfeszítéssel még azt a láncakadályt is legyőzték az evezőslegények, s az árral szemben egészen Komáromig eljutottak, ahol akkoriban FERDINÁND tartózkodott. A hajóhad okozta gyarapodás föllelkesítette FERDINÁNDOT, aki Győrt és Komáromot megszállva Tatát és Esztergomot megadásra kényszerítette, s már-már Budához közeledett, mikor JÁNOS nem bízván abban a szerfölött csekély létszámú seregben, táborával fölkerekedett Fiatvan, majd Gyöngyös felé. FERDINÁND nem is kívánhatott volna jobb híreket, mint ezt a vándorlást, vagy inkább menekülést. Augusztus húszadikán tehát, Szt. István első magyar király ünnepnapján szabályos menetben Budának tartott, s különös szerencsével, egyetlen kardcsapás és vérontás nélkül elfoglalja. Mihelyt FERDINÁND az ország fejét hatalmába kerítette, máris azon gondolkodott, hogy az egész testet meggyógyítsa. Ennek okáért országgyűlést hívott össze Budára, mindenkit meghív, akik JÁNOST követték, pártütésükért kegyelmet ígér nekik; ha viszont vonakodnak megtenni a kötelességüket, így fenyegette meg őket, akkor felségárulás bűnében fognak leledzeni, sőt fej-és jószágvesztésre fogják őket ítélni. Többen pártoltak át JÁNOSTÓL, mint gondolta volna. Mikor elpártolásuk JÁNOSNAK tudomására jutott, kisideig Gyöngyösön maradt, majd innen Tokaj felé indította a tábort, hogy az Erdélyből és a Ternes vármegyéből magához hívott katonákat táborába fogadja, -- hátha vissza tudja szerezni a szerencséjét. De mivel ez az út jobban hasonlított a menekülésre, mint egy hadvonulásra, JÁNOS dolgát teljesen tönkretette, s a legtöbb magyart arra bírta rá, hogy átálljanak a másik párthoz. Sehol nem merészelt megállni, mígnem Erdélyben elrejtőzött.

44