Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Szolimán gonosz csele Izabella ellen. A csauszok hozzá intézett szónoklata. Kérik, hogy a csecsemő királyt küldjék Szolimánhoz. Izabella aggodalmaskodása. A csecsemőt előkelő emberek kíséretében Szolimánhoz küldi. végül elért a város alá, táborát azonban nem segédcsapatai mellett verte föl, — nehogy járvány törjön ki a táborban -, hanem Óbudánál. Itt néhány napi pihenőt engedélyezett, majd a cselt, amelyet kitalált, nemhogy kibogozta volna, sőt inkább véghezvitte. Ti. hogy a maga és zsenge korú fia sorsa felől aggódó IZABELLA királynét megszabadítsa a gondoktól, vagy legalább magabiztosabbá tegye, először királyi ajándékokkal tüntette ki. Ezek közt voltak azok a roppant értékes gyűrűk és drágakövek, és babiloni szövet, melyet főkötőnek vagy más ruhaneműnek szoktak használni. Az ajándékokat kérés vágy inkább parancs kísérte, hogy a királyi gyermeket, akinek apját fivérének tartja, küldje őhozzá, hogy ugyanolyan módon jelét adhassa iránta való jóindulatának, mint Jánossal is tette. Legyenek kíséretében azok a hadvezérek, a- kik halhatatlan dicsőséget érdemeltek ki a városnak a németekkel szembeni védelmében. BETHLEN szerint (v.) a királynéhoz küldött csauszok a következőképpen szónokoltak: ,,Küldje a fiát Szolimánhoz, s mind sajátmagának, mind a fiának mindent kedvezőnek és kívánatosnak remélhet, a császárban u- gyanis oly nagy lelki nagyság van, (hiszen nem csak hatalomban és szerencsében, hanem kegyességben és igazságosságban is fölülmúl minden királyt), hogy a gyermeket, akit egyszer az atyja jogán gyámságára és barátságra méltónak, s ennek okán megvédelmezendőnek tartott, úgy, mint ez a minapában volt győzelem is igazolja, nem csak hogy meg akarja őrizni, hanem országát nagyobb tartományokkal akarja megnövelni, mint erre szilárdan elhatározta magát. Ezért saját maga színe előtt akarja látni a királyi sarjadékot, fel akarja benne ismerni atyja jellemét, s a csecsemőt saját kezével átölelve akarja átadni a fiainak, hogy miután szerencsés kezdetét vette a megújított gyámság, lefektessék alapjait az ottománokkal való szilárd és mindörökké tartó barátságnak. A királynét pedig, méltósága csorbítatlanul hagyásával mindig is leányának s menyének fogja tartani. Hogy pedig őt a jelen pillanatban nem üdvözli nagy-nagy szeretettel, ettől a szívélyes kötelességtől tanácsosnak tartja távolmaradni, mivel az ottomán szokások megtiltják az uralkodóknak, hogy más asszonyokhoz, idegen házba betegyék a lábukat. Továbbá, ne gondolják, hogy Szolimán annyira nincs tudatában becsületbeli kötelességének, vagy annyira elfeledkezett volna róla, hogy szövetségesének, a jóindulatú királynak leányát, ugyanakkor védencének és barátjának özvegyét, egy a királyi fenség a reményében növekvő gyermek anyját, aki még életkorát s kinézetét illetően is virágkorát éli, tehát ezt a nőt beengedje a táborába vagy pedig sátra belsejébe. Nem. akarja, hogy a legkisebb gyanú is árnyékot vessen feddhetetlen erkölcsű nevére, melyet mint királynénak rendkívüli féltő gonddal kell őriznie.” Lám, micsoda szép szavak! A dolgok kimenetele azonban igen gyászosakká tette őket. Mit tehetne azonban a királyné, akit teljesen bekerített a vészthozó jóindulat?! Udvarias szavakkal mondott köszönetét az ajándékokért, s bár aggodalmaskodott, hogy fiát el kell bocsátania a kényúrhoz, úgy vélte, hogy mivel az nyájas szavakkal kérte, annál is inkább semmit nem szabad megtagadnia, mivel tudatában volt annak, hogy mind a saját, mint pedig fiának élete a jelenben és a jövőben is egyedül amannak szándékától függ. Királyi díszruhába öltöztette hát a csecsemőt, s dajkájával együtt, előkelő asz- szonyok kíséretében fölültette egy hintóra, és levitette Szolimán sátrába. v.) U.o. 130. 1. 148
