Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
I. RÉSZ. BUDA VAROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Hajótúmadús szórja szét a miéinket. A veszély nagysága. Végül legyőzik az ellenséget. Semmivel nem sikeresebb az ostrom. Török Bálint kitörése. Megüzeni Perényinek Szolimán közeledtét. Semmit nem ér az üzenet Roggendorff előtt. a hajóslegények mellé jelentős számban adnak janicsárokat. Igen nagy erővel és gyorsasággal evezve előbb támadják meg a németeket, mintsem hogy azok fegyvert ragadhattak vagy a csatasorokat rendezni tudták volna. Hatszázat vitt el a mieink közül ez a hirtelen jött támadás. A többiek hanyatt-homlok menekültek a tábor erődítései közé. Az ellenség a németek félelmét kihasználva itt éktelen üvöltözésbe kezdett, amott kettőzött erővel tüzelt a puskákból és az ágyúkból, másutt éket alkotva megtámadták a mieink állásait. Nem sok hiányzott a mieink végpusztulásától, mivel a törökök az éj leple alatt szinte büntetlenül grasszálhattak az útjukba akadok között, a táborban pedig a rémülettől föl sem tudtak ocsúdni, s minden összezavarodott. A szoronga- gatott németeket az mentette meg, hogy Mario Specciacasa, a hajóhad parancsnoka, valamint Ebersdorf táborparancsnok a lehető legjobb időben megérkezett a folyami hajóhaddal. Ezek ugyanis oly erővel vetették magukat az ellenségre, akik belemerültek a holttestek kifosztásába, valamint az ágyúk el- vontatásába, hogy egyeseket visszaszorítottak a hajókra, másokat kiválóan megbüntettek, mikor odasiettek a magyarok és a németek, s tetézve adták vissza az elszenvedett vereséget. Az ellenség közt végbevitt pusztítás ugyanis fölért azzal, amit kaptak, s elkeseredett csatában a mieink kezébe került a sziget is az ágyúkkal együtt, melyeket a törökök szerte az erődítésekben helyeztek el. XXVIII. § Ezek események révén szerencsésebbnek hitték az ostromot, de minden hiába volt. Azon kívül ugyanis, hogy a szerteszét elhelyezett őrállásokból állandóan zaklatták a mi csapatainkat, erről az oldalról a törökök, amonnan, Török Bálint vezetésével a budaiak szüntelen támadták a mieink állásait, sőt magát a tábort is. A Szent Gellért-hegyet a Perényi-katonák szállták meg, hogy védelmet nyújtsanak a tábornak is, meg az ostromlottaknak is ártsanak. Nem tűrte tovább ezt Bálint, s egy hirtelen kitöréssel nemcsak hogy lezavarta innen az őrséget, hanem a víztoronyig előrenyomuló tábort is megtámadta egy erőteljes rohammal. Minden bizonnyal be is tört volna a táborba, ha nem szorítják vissza a városba a pestiek öblösebb ágyúi, melyek katonái közül sokat megöltek. Azt mondják, Bálint e csata során odakiáltott Varkócs Tamásnak, a Perényi-féle lovasszázadok kapitányának, s kérte, hogy vigye hírül Perényinek: vezesse biztosabb helyre a hadsereget s így kímélje a keresztény vért, mert közeleg a keleti fenevad, Szolimán, s ha ott terem, egy falásra lenyeli az egész hadsereget. S ez az üzenet olyan sokat ért, hogy Perényi figyelmeztette Roggendorffot a veszedelemre, igyekezett rávenni, hogy a lehető leghamarabb távozzék el a balszerencsés ostromból sjobb időkre őrizze meg a hadsereget. Az azonban úgy vélte, hogy Ferdinánd belegyezése híján ki kell tartania az ostromban; s ezzel magának örök szégyent, a hadseregnek pedig pusztulást szerzett. A legtöbben, mindenekelőtt pedig Perényi, azon a véleményen voltak, hogy az éjszaka leple alatt átkelve a folyón először Pestre majd pedig Esztergomba vezessék a csapatokat, sl Perényi-ié\e katonák idejében vonuljanak el az övéikhez. Semmire nem mentek azonban ezzel az emberrel, akár mert 140
