Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Faragó Tamás: Az 1838. évi árvíz a Szentendrei-sziget falvaiban
2. ALULNÉZETBEN 2.1 Monostor, Pócsmegyer és Tótfalu társadalma és gazdasága az 1830-as években A Szentendrei-sziget falvai annyi más társukhoz hasonlóan a XIX. század első felében még gazdaságilag a föld- és szőlőművelésre épültek. Maga a sziget talajtanilag tulajdonképpen azAlföld folytatása volt. Homokos.közepes termékeny ségű földje főként a rozstermesztésre volt alkalmas /a kárösszeirás ezt is búza néven vette fel!/, Tótfalu földjein ezenkívül kukorica, Monostoron és Pócs- megyeren pedig zab- és árpatermesztés is folyt. A mezőgazdasági terület művelési ági megoszlása Pócsmegyeren és Tótfalun nagyjából kiegyensúlyozott maradt, csak a szőlőterület mérete és aránya volt a megszokottnál nagyobb. Monostor művelési ági megoszlását ezzel szemben a rét és legelő uralta, míg az erdő a- ránya minimális volt. /4. tábla/ Ez annak tudható be, hogy a szigeten erdő alig-alig volt, és Monostor külső földterületekkel nem rendelkezett - ennek következtében agrársűrűsége is magasabbra emelkedett - ezzel szemben Pócsmegyeren és Tótfalu a hozzájuk tartozó Duna jobb parti pusztáikon- Leányfalun, illetve Tahiban - számottevő szőlővel és erdőséggel bírtak. Mindebből következően utóbbiak gazdálkodásának súlypontját a gyümölcs- és szőlőtermesztés illetve bortermelés képezte, míg Monostor gazdasági életét a földművelésre és állattenyésztésre alapozta, bár korlátozott mértékben az itteni lakosok is foly tattak szőlőtermesztést Szentendre határában szerzett parcelláikon. Időszakunkban már mindhárom település komoly mértékben piacra termelt: kenyeret, gyümölcsöt szállítottak Pestre - Tótfalu Vácra is -, Monostor pedig ezenkívül a szent „ 4/ endrei hetipiac egyik fo élelmiszer ellátója volt. A gazdálkodás színvonala és irányultsága sok tekintetben befolyásolta közösségeink társadalmi összetételét is. A földművelő-állattenyésztő Monostoron viszonylag kisebb volt a zsellér- és magasabb a jobbágyháztartások aránya, ezzel szemben a szőlőtermelő települések a szőlők munkaigényessége és viszonylagos jó jövedelmezősége következtében számottevő kisföldű háztartásnak adtak megélhetést. /5. tábla/ Pócsmegyeren az 1830-as években a háztartások háromnegyede zsellér, Tótfalun fele zsellér, 30 százaléka pedig negyedtelkes jobbágy volt. E két településen egyúttal aránylagosan több iparos és szállítással foglalkozó hajós telepedett meg, mint a földművelésre és állattenyésztésre koncent ráló Monostoron. ^ /6. tábla/ 285
