Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Faragó Tamás: Katasztrófa és társadalom. Az 1838. évi árvíz történetének vázlata
a károkat váltó forintban adta meg. Óbuda kárösszeírása viszont pengőforintban megadott összegeket tüntet fel, tehát nem adható egyszerűen hozzá Buda adataihoz, mint ahogy azt Zawadowski, majd utána Lászlóffy és többen mások megtették. Meg jobban megzavarja a képet a segélyosztó választmány 1839. május 1—i jelentésében adott összesítés a bejelentett és összeírt károkról, mely összeállítói szerint pengő forint értékeket tüntet fel. Ezek az adatok azonban irreálisak. Vagy a kártvallók hazudtak a valóságnál lényegesen nagyobb összegeket, vagy - s ezt tartjuk a valószínűbbnek - a jelentés készítői is összekeverték a kétféle pénzt. Másképp ugyanis nem magyarázható pl. a 20 millió pengő forintos pesti kárösszeg : mivel a hivatalos házkár pengőforintra átszámítva kereken 4,2 millió volt, következésképp 16 milliót kellene számítani lak- berendezés, élelmiszer és árukárra, ami enyhén szólva a valóságtól való elrugaszkodás lenne. Feltételezve tehát, hogy a jelentésben feltüntetett károk ténylegesen váltóforint összegek voltak, az árvíz által okozott pusztítások valóságos pénzbeli értéke a következő: a károk kereken kétharmada, 20 millió vft, Pest város, valamivel több mint 11 százalék Buda és Esztergom vesztesége, a többi, nem egészen 22 százalék esik^a tulajdonképpeni vidékre- a falvakra és a kisebb városokra. /6. tábla/ Pest-Buda összesen közel 73 százalékos aránya azonban az elpusztult épületek számának ismeretében rendkívül soknak látszik. A magyarázat alighanem abban rejlik, hogy a károk pénzbeli értékelése más volt vidéken, mint a nagyvárosokban, összevetve például a Buda-Újlakon valamint a Szentendrei-sziget falvaiban elpusztult házak értékét, nagyságrendnyi különbség látszik a két településcsoport között. /7. tábla/ Míg 2000 váltóforintnál többre értékelt ház a szigeten gyakorlatilag nincs, addig Újlakon - mely Buda egyik legszegényebb külvárosa - a házak majd 90 százaléka ebbe a kategóriába esik. Ismerve viszont a szóbanforgó települések társadalmi struktúráját, valamint azt a tényt, hogy a budai külvárosok épületeinek harmada még 1890-ben sem 45/ kő*vagy téglaház volt - vagyis méretben, minőségben nem haladhatta meg olyan kiáltó mértékben az említett falvak lakóépületeit - csak arra gondolhatunk, hogy eltérő volt a két értékbecslés módszere. Buda külvárosaiban - ahol szabad ingatlanforgalom volt - minden valószínűség szerint tényleges piaci értékeket számítottak, míg a falvakban a becslési hagyományoknak megfelelően az épületekben megtestesült kézművesmunka értékét és anyagköltségét számították fel, ami nyilván sokkal kisebb összegeket tett ki, mint a folyamatosan növekvő városi árak. Falun viszont ekkor még valódi ingatlanpiac a feudális kötöttségek következtében nem működhetett és minden valószínűség szerint a kézművestermékek illetve munkák árait sem egyértelműen egy modern értelemben vett piac, 22
