Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején (Budapest, 1996)
Gyermek- és ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában
rálására szorítkozott. Nagyjából 1906-tól együttműködésre léptek például az ingyenes tej elosztása kapcsán az Ingyentej Egyesülettel, valamint szerény mértékű támogatásban részesítettek két anya- és csecsemővédő otthont, melyeket az 1908-ban alapított Országos Anya- és Csecsemővédő Egyesület működtetett.53 A Bárczy-féle „járulékos” reformtervek bizonyára nem csak az idővel való versenyfutás, az első világháborúval lezárult fővárosi reformkorszak rövidsége miatt hiúsultak meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy a magyar fővárosban nem voltak kedvezőek a társadalmi és politikai feltételek a modern csecsemőgondozás megvalósításához. Hatékony preventív gyermekvédelmet csak egy kiterjedt, sokrétű és differenciált közigazgatási rendszer alapján lehetett volna folytatni. Ráadásul ezzel is csupán azokat a rétegeket érhették volna el, amelyeknek már némiképp stabilizálódtak az életkörülményei a nagyvárosban. S végezetül bármilyen magas is lehetett volna a szükséget szenvedő gyermekek száma, az ő égető gondjaik aligha válhattak volna fővárosi szintű szociális reformok közvetlen politikai elindítójává, amint az például a lakásbérlők mozgalma esetében történt.54 A lendületét vesztett és kevéssé fejlődőképes állami gyermekvédelemhez hasonlóan később a főváros törekvései között is egyre nagyobb szerepet kapott az, hogy a társadalmat megóvják „a züllött gyerekektől”, vagyis a gyermekvédelemnek egy szűkebben értelmezett, és inkább repressziót alkalmazó irányvonalát kövessék.55 Ezzel szemben a Monarchia osztrák felén és különösen Bécsben a háború előtti évtizedet jelentős „szociális fejlesztés” jellemezte, a szélesebb értelemben vett gyermek- és ifjúságvédelem terén is.56 A gyermekekről való gondoskodásban az a fajta államilag kikényszerített, hirtelen modernizációs hullám, amelyet a magyar törvényhozás 1898 és 1903 között elindított, itt elmaradt, mivel a gyermekgondozás már a liberális korszakban is több városi és országos méretű szolgáltatást nyújtott (nevelési segélyek, tartományi lelencház stb.). Az osztrák fővárosban egyúttal épp ezek a fejlettebb viszonyok váltak helyi szinten a jövőbe tekintő modernizálás kiindulópontjává. Jóllehet a hatóságok nem avatkoztak be olyan átfogó módon a szó szűk értelmében véve „elhagyott” gyermekek sorsába, mint ahogy azt Magyarországon az új gyermekvédelmi törvények legalábbis igényként megfogalmazták, a különféle területeken mégis fontos minőségi változások történtek. Ezek közül a háború előtti években főként azok voltak jelentősek, amelyek a vér szerinti családon kívüli nevelés megszervezésére vonatkoztak. Az alsóbb rétegek életviszonyainak a stabilizálódása és a magyarországihoz képest fejlettebb szociális, gazdasági és politikai57 érdekintegrációja következtében a gyermek- és ifjúságvédelemben megkezdődött az összes intézményi szabályozás átalakítása. Átfogó törekvések születtek a központosítás, a hatékonyság növelése és a megelőzés irányába. Ennek egyik első jele az volt, amikor 1902-ben megreformálták a szegénygondozási utasítást, fokozott figyelmet szentelve a szegény gyermekekről való gondoskodás „nyílt” formáinak. Ettől fogva a (tiszteletbeli) szegénygondozók között nők is vállalhattak - mint „árvaanyák” - funkciót. Ugyanakkor Budapesten még a hamarosan elsorvadó kerületi gyermekvédelmi bizottságok munkájába is csak 1908-tól kapcsolódhattak be a nők.5” A modern bécsi községi ifjúságvédelmi politika az 1910-es évektől kezdődően bontakozott ki igazán. Döntő változások mentek végbe a lelencügy területén. (A lelencházba utalt gyermekek növekvő áradata és a gondozónők „feltűnő hiánya" miatt mára 19. század végétől sokasodtak a problémák.) Az alsó-ausztriai tartományi lelencház tartományi szintű 18
