Magyar szociológiatörténeti füzetek, 2. (Budapest, 1986)
Gyurgyák János: A gazdaságelmélet vonzásában (1934-1964)
(Polányi és a magyar politika) A huszas évek közepétől Polányi nem foglalkozott a magyar politika kérdéseivel. 1943-ban - miután visszatért Amerikából Angliába - ismerkedett meg személyesen Károlyi Mihállyal, s elsősorban az ő hatására kapcsolódott be ismét az emigráns politikába.126 Novemberben előadást tartott a New Democratic Hungary Club rendezvényén "Amerika 1943" címmel.Az 1944 tavaszán létrejött Angliai Magyar TaI OR nácsnak is tagja lett mint független tag. Egyik levelében azt írja, hogy elképzelései "sokban érvényesültek" a Tanácsban. Melyek voltak ezek az elképzelések? Polányi úgy vélte, hogy Nagy-Britanniának "szorosan össze kell működnie" Szovjetunióval a dunai kérdésben, tehát "ne építsen ott ki ellenpozíciókat; amennyiben regionalizmusról lehet beszélni, tekintsük a Dunát orosz régiónak. Ehhez jön, hogy Magyarország és Európa érdeke legszorosabb magyar- cseh orientációt kíván. Magyar szempontból ez a csehekhez ^Duczynska Ilona szerint ekkor ismerkedtek meg a harmincas évek magyar szellemi mozgalmaival, ekkor olvasták József Attila és a népi írók műveit. Duczynska, 1964. (503/a). Club által felajánlott választmányi tagságot azonban nem fogadta el, "mert nem helyeselhetem azt az anti-Sta- linizmust, amely ott erősen kifejezésre jut, és többek között az orosz hivatalos személyek tüntető távollétében csúcsosodik ki." Polányi Károly levele Jászi Oszkárhoz, 1944. júl. 13. 128Az Angliai Magyar Tanácsról ld. Hajdú, 1978. (768) 484- 487.p. 68