Magyar szociológiatörténeti füzetek, 2. (Budapest, 1986)

Gyurgyák János: Az útkeresés és a felkészülés évei (1919-1933)

Az útkeresés és a felkészülés évei (1919-1933)

Polányi eszmefejlődésében az 1919-es dátum - mint ahogy hazánk történetében is - korszakhatárt jelent. A századvég és századelő Magyarországának organikus fejlődése megakadt, sa- végső soron - diktatúrákba torkolló történelmünk az utópiák világába száműzte a kor "harmadik- utas" elméleteit és ideológiáit. A polgári radikalizmussal sem volt ez másképp. Az organikus fejlődésen alapuló társadalomreformer gondolkodás fölött átlépett a "zsákutcás" magyar történelem, amelyet immár világpolitikai konstellációk határoztak meg, s a nemzettörténelem perifériájára - nem ritkán külső és belső emigrációba - szorítva ezzel azokat, akik demokratikus Magyarországról álmodoztak. Az emigrációban Polányinak mindenekelőtt ezzel a problémával kellett szembenéznie, s talán éppen ebben rejtőzködik a kései Polányi művek "titka" is: ugyanazzal a hittel és eltökéltséggel, de lemondva mostmár a nemzeti történelem alakításáról, azaz a_ politikai cselekvésről, kutatni a múltat és a jelent, hogy jobban lássuk a jövendőt.

Az emigrációba Polányi komoly lelki-szellemi válságban érkezett, amelyet még fokozott egy súlyos betegség is. Pontosan mutatja ezt az útvesztést egy Jászihoz írt levél is. Úgy vélte, hogy a cselekvés "igazi feltétele, hogy képünk legyen jí társadalomról. Ilyen kép nélkül tehetetlenek vagyunk vele szemben, mert még csak nem is 'ismerjük' azt, amivel szemben állunk." Majd így folytatja: "Mármost én azt állítom, hogy ilyen képünk ma a társadalomról nincsen. Sötét, fenyegető, kibogozhatatlan szövet számunkra,

34