A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája, 1. (Budapest, 1970)

Remete László: Bevezetés

Hem a véletlen müve, hogy Magyarországon épp az adott időpontban támadt széleskörű érdeklődés az új tudomány iránt, E Jelenség nyilvánvalóan ösz- szefüggött a mély társadalmi válsággal, melybe a századforduló táján Magyarország Jutott. Tény az, hogy a H. Sz, és a T. T. kezdetben széles bázison Jött létre, amelyben egyfelől a fennálló rendszer szilárd hivei és védelmezői, másfelől birálói, te­hát konzervatívok, klerikálisok, liberálisok, radi­kális polgárok, szocialisták, anarchisták egyaránt megtalálhatóak voltak. Tartós szövetség azonban a v­magyar valóság vizsgálatára és korszerű szociológiai eszmék meghonositására, terjesztésére, alkalmazására nem Jöhetett létre ezek között. Ellentéteik már az 1901 Januári alakuló ülésen felszínre bukkantak akörül a kérdés körül, vajon "a gyakorlati politi­kának minden megnyilvánulása kizárassék"-e vagy sem a Társaság működéséből? Az első összecsapást ekkor még sikerült feloldani egy kompromisszumos megálla­podással, amelyben a folyóirat szellemi atyja és a Társaság első elnöke, a nagy tekintélynek örvendő, ekkor már aggastyán (ugyanazon évben, tehát 1901- ben elhunyt) Pulszky .Ágost békitő szándékának és tekintélyének elsőrangú része volt. Pulszky aszal a kompromisszumos Javaslattal, hogy a Társaság "csak közvetve törekedhet a közélet irányítására" egyldőre elsimította a viszályt, amely azonban to~ VI

Next

/
Thumbnails
Contents