A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája, 1. (Budapest, 1970)

Remete László: Bevezetés

a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom eseményei­ről, állásáról. Ok biztosítottak helyet Marx, Mehring, Kautsky és más ideológusok Írásainak, il­letve méltatták őket. Ok szólaltatták meg a század­végi magyar munkásmozgalom olyan kiváló, az 1900-as években már idős személyiségét, mint amilyen Engel- mann Pál volt, ők indították meg a társadalomtudomá­nyi szociológiai ismereteket terjesztő, népes közön­séget vonzó munkástanfolyamokat. Egyik nagy erkölcsi sikerük volt 1904-ben "A társadalmi fejlődés irányá"- ról kezdeményezett és lefolytatott, országos figyel­met keltő vita a T. T. keretében, amelyen a kleriká­lis jobboldali referátumokkal szemben Szabó Ervin fejtette ki a szocialista álláspontot. A folyóirat haladó csoportja indított Társadalomtudományi Könyv­tár címen sorozatot, amelynek első kötete Spencer rendszerét ismertette, majd Giddings, Sombart, A. Loria, Sidney és Beatrice Webb - Lenin és Rrupszkaja által nem sokkal előbb oroszra is lefordított - mun­káját tették hozzáférhetővé a szociológia iránt ér­deklődő magyar közönség számára. Emellett a hazai szociológusok, köztük Jászi Oszkár, Somló Bódog, Pikier Gyula, Szabó Ervin önálló Írásait is e soro­zatban adták ki. Az elméletnek és a politikai gyakorlatnak ez az összeszövődése természetesen még fokozottabban jellemezte a T. T. és a H. Sz. 1906 utáni tevékeny­II -

Next

/
Thumbnails
Contents