A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első világháborús plakátgyűjteménye - 1918

1918-11-03 / 2375

1918. november 3 HIRDETMÉNY. A haza törvényes belrendjét, tehát mindenkinek érdekében fekvő személy- és va^yonbiztpnságot s ezzel a haza további boldogulásának ügyét szolgálja a csendörség is, amelynek értékes szolgálatai iránt az ország s annak hatóságai eddig is megértő elismeréssel viseltettek. Sajnosán kellett azonban értesülni a legközelebbi napokban történt oly eseményekről, midőn a csendörséggel szemben oly támadó magatartás tanúsíttatott rendbontó elemek által, melyeknek következményekép az illető csendőrök, sőt egész örsök szolgálati müködhetése megbénitatott, sőt teljes lefegy- verezése is erőszakosan eszközöltetett. Minthogy pedig a csendörség a nemzeti kormány rendel­kezései iránt tartozó engedelmességre és hűségre az esküt már letette s ez által úgy a nemzeti kormányzatnak, mint a közhatóságoknak továbbra is törvényes végrehajtó szerveként működni van hivatva, ezen szolgálatában pedig minden egyes csendőr a jó érzésű honpolgárok támogatására van utalva: felhív a népkormány s egyben utasít mindenkit, hogy a csendőrségnek törvényes hatáskörében kifejtett közbiztonsági tevékenysége elé gátat nemcsak hogy ne emeljen, hanem a közrend a személy- és vagyonbiztonság megóvásának érdekében a csendörséget közérdekből támogatni honpolgári kötelességének tartsa. Budapest Székesfőváros Házinyomdája - 1918. ­BATTHYÁNY belügyminiszter s. k.,

Next

/
Thumbnails
Contents