A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első világháborús plakátgyűjteménye - 1915
1915-11-20 / 19288
Adakozzunk a szegény gyermekek téli felruházására. Húszezer iskolás- és óvodás-gyermek meleg ruha, cipő nélkül néz a té! elébe. Köztük sok ezren hadba vonult apáknak gyermekei', akikről apjuk helyett nékünk kell gondot viselnünk, aminthogy mihelyettünk és miértünk meg az ö apjuk küzd és szenved. Soha annyi szívbéli melegséggel nem tartoztunk a gyermekeknek, de soha annyi józan emberi kötelességgel sem, mint most, amikor a szebb, a boldogabb jövőt kétszeresen ők jelentik számunkra. Minekünk kincsünk tehát az ö egészségük. S amikor téi víztőljó cipővel, hidegtől meleg ruhával őket óvjuk: a jövőt óvjuk meg bennük, ennek az országnak és ennek a mi városunknak szép, egészséges és munkás jövőjét. Bizalommal fordulunk tehát a jó emberekhez, mindenkihez, — hiszen a mai idők minden ember szívét fogékonnyá teszik a jóság iránt, — tegyék adományaikkal lehetővé, hogy húszezer budapesti gyermeket télire cipővel, ruhával elláthassunk. Az adományok elfogadására megkértük az összes fővárosi napilapokat, melyek azokat nyilvánosan nyugtázni fogják. Adományát tehát vagy valamelyik fővárosi laphoz küldje mindenki, vagy pedig a Budapesti Központi Segítő Bizottság Gyermekfelruházó Osztályának címére (IV., Központi Városháza). Nagy összegre van szükségünk szűkölködő gyermekeink számára, de hisszük, hogy a jó szívek gazdag forrása nem fog elzárkózni e nemes kötelesség elől. Budapest, 1913. november 20-án. Bárczy István, polgármester, Budapesti Központi Segítő Bizottság elnöke. A Budapesti Központi Segítő Bizottság Gyermekfelruházó Osztálya nevében: Vázsonyi Vilmosné, elnök. Ehrlich Gs Gusztáv, Plaithy György, társelnök. társelnök. Déri Ferenc, ügyvezető alelnök. Székesfővárosi Házinyomda 1915.