Vendéglősök Lapja, 1935 (51. évfolyam, 1-24. szám)
1935-02-05 / 3-4. szám
1035. február 5. VENDÉGLŐSÖK LAFJa 3 Éttermi és kávéházi trafikosnak csak rokkant alkalmazható. A pénzügyminisztérium 57.791/1934. XI. P. M. szám alatt rendeletet adott ki arról, hogy az ipartestületek kötelesek gondoskodni arról, hogy tagjai a doliányárusításnál hadigondozottakat alkalmazzanak. A székesfővárosi pénzügyigazgatóság a pénzügyminisztérium fenti rendelete alapján 142.923. III. c. szánni rendeletében rámutat arra, hogy a hadirokkanttörvény 27. szakasza szerint a legalább húsz munkást állandóan foglalkoztató ipari üzemek az újonnan felvett személyzet 10%-áig hadirokkantakat kötelesek alkalmazni, de rámutat arra is, hogy a most folyamatban lévő ellenőrzések eredményei szerint a korlátolt dohányeladási engedélyek egyrésze a törvényes rendelkezések ellenére bérbe van adva, amely tilos jogviszony miatt az engedély bármikor elvonható. Addig is, amíg tehát a folyamatban lévő jövedéki vizsgálatok véget érnek, felhívja a pénzügyigazgatóság az ipartestületek figyelmét arra, hogy közöljék tagjaikkal, hogy a korlátolt dohányeladási engedélyek tiltott bérbeadására vonatkozó jogviszonyt mielőbb — saját érdekükben — szüntessék meg és a bérbevevőkeit távolítsák el s alkalmazzanak lehetőleg hadirokkantakat. A diétás tápszer — nem cukorsütemény. A diétás tápszereket előállító egyik vállalat cukorbetegek részére készít tápszereket, amelyeknek a javarésze a vállalat állítása szerint cukrászsütemény. Ismeretes, hogy a cukrászokra nem az általános záróra az irányadó, hanem a cuki ászüzletek zárórája május, június, július és augusztus hónapokban esti 12 órában a többi hónapokban esti 11 órában van megállapítva, amellett ezek a cukrászdák vasárnap és Szent István-napján is egész nap nyitva tarthatók. A diétás tápszereket készítő vállalat azzal a kéréssel fordult a főváros polgármesteréhez, hogy egyik üzletét, amelyben kizárólag cukorbetegek részére szánt cukorsüteményeket árusít, minősítse cukrászüzletnek, aminek következtében a záróra tekintetében a cukrászüzletekke! azonos elbírálás alá esnék és így a cukorbetegek is hozzájuthatnak a nekik megfelelő cukrászsüteményekhez. A polgár- mester a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához fordult szakvéleményért. A kamara olyan szak- véleményt adott, hogy a diétás tápszerek nem minősíthetők cukrászsüteményeknek, így tehát azok forgalombahozatalát szolgáló üzlet a záróra tekintetében nem a cukrász-, hanem az élelmiszerüzletekkel azonos elbírálás alá esik. Ilyen köríilméGarantált teljes zsírtartalmú sajtjainK mindenütt beszerezhetők: Pálpuszta-sajt, Derby-sajt, Roma- tlour, Imperiál, Óvári, Trappista, Casino. Roquefort, Roquefort dobozos DERBY Sajt- is Vajtermalő Részvénytársaság Központi árúsító-telep : Budapest, VII., Kerepesi nt «2. Telefon : Z. 80—85 nyék között a polgármester nem teljesítette a diétás tápszereket készítő vállalat kérését. Vendéglősök, bormérők figyelmébe. Csinos kivitelű, ötletes rajzokkal díszített kartonlapok jelentek meg. E kartonlapokon a legnagyobb magyar költők bordalaiból szedett idézetek olvashatók, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy derűt, vidámságot vigyenek a borozó, búsongó magyarok hangulatába. Ezért különösén alkalmasak arra, hogy vendéglők, kiilönszobák, asztaltársasági helyiségek, borozók falait ékesítsék. A kartonlapokból, amelyeknek darabja 60 fillér, 3-50 pengő beküldése mellett 7 (hét) darabból álló sorozatot küld Standhaft József, Miskolc, Széchenyi-utca 3. szám. A gyümölcsfogyasztás és a vendéglősipar. Igen érdekes cikkben ismertette Marschall Ferenc dr. földmívelésügy i államtitkár a Borászati Lapok 4. számában a magyar gyümölcs kiviteli és belső fogyasztási kérdését ,,A magyar gyümölcs Európa kirakatában“ címen. Ebben a gyümölcs belső fogyasztásának érdekében a többi között azt ajánlja, hogy a vendéglők, kávéházak asztalán minden étkezésnél, akár csak Olaszországban vagy Dél- Franciaországban,ott kell állnia a gyümölcskosárnak tetszésszerinti fogyasztásra a teríték árába már beleértve, vagy ha nem is így, de igen mérsékelt felszámítás ellenében. A vendéglősipart gyümölcsértékesítésünk bel- és külföldi ügynökévé kell avatnunk s így fogjuk elérni, hogy a magyar gyümölcs, ami már Európa kirakatába került, általában kedvelt és állandóan előszeretettel fogyasztott cikkévé legyen nemcsak a választékos ízlésű tehetősebb közönségnek, hanem a legszélesebb néprétegeknek is. Igaza van a cikknek és nekünk a fogyasztási szakma üzemeinek mindent el kell követnünk, hogy éttermeink, kávéházaink és egyéb üzleteinkben a kitűnő magyar gyümölcs sohase hiányozzék és szoktassuk rá úgy a külföldi, mint az itteni vendégeinket a gyümölcs élvezetére. Verseny tárgyalási hirdetmény. A Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Gazdasági Igazgatósága Budapest, a főzőkonyháin, valamint a Stefánia és Pasteur-kórházakban 1935 július 1-től 1936 június 30-ig terjedő időben felgyűlő moslék értékesítésének biztosítására nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az aláírt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva, a megrendelő hivatalnál : Budapest, VIII., Üllői-út 26—28. (pénztár) 1935 február 25-én 9 óráig személyesen vagy posta útján kell benyújtani. Ugyanezen a napon a megrendelő hivatalos helyiségében 10 órakor fogják az ajánlásokat felbontani, amikor a magukat igazoló ajánlattevők vagy azok meghatalmazottal jelen lehetnek. Bánatpénzül az ajánlat értékének 2%-át kell az ajánlat benyújtásakor letenni. Részletes feltételek és ajánlatblanketta díjmentesen a hirdető hivatal pénztáránál VIII., Üllői-út 26—28. sz. alatt kapható. Borpiac. A kereskedők és vendéglősök részéről általában jobb vételkedv nyilvánult meg mostanában, amivel szemben a bortermelők tartózkodást tanúsítanak. Ennek következtében az irányzat határozottan megszilárdult és néhány nap alatt az árak 15—20 százalékkal emelkedtek. A szilárdulást nagy mértékben elősegítette az Ausztriával létrejött újabb szerződés, amelynek értelmében oda 5000 hl bort vihetünk be. Az export Ausztriába meg is indult. Elsősorban a nehéz borok jönnek tekintetbe. Egészen kis tételekben könnyű parasztborok ára E9—2 fillérig emelkedett litermaligandfokonként, míg urasági borokért már 2-4—2'6 fillért kérnek, sőt 10 százalékon felüli borok 30—40 fillérnél olcsóbban nem kaphatók. Az árak emelkedésében a fellendült fogyasztáson és az exportkilátásokon kívül része van annak is, hogy a készletek csekélyek. Óbor már alig kapható, a parasztárú is majdnem teljesen kifogyott, míg urasági tételeket nem igen akarnak eladni, mert a termelők arra számítanak, hogy az árak még emelkedni fognak. Iparügyi új minisztérium. A kormány a kereskedelmi minisztérium ügykörét ketté fogja osztani és az ipari ügyek intézésére új minisztériumot állít fel. Az iparügyek kiválásával egyidejűleg a kereskedelmi minisztériumba olvad a külkereskedelmi hivatal, úgyhogy a kereskedelmi minisztérium, melynek ügykörébe a jövőben a kereskedelem, a közlekedés és külkereskedelem intézése fog tartozni, egyenlő mértékben állhat majd nemcsak az ipari érdekek szolgálatára, mint a múltban történt, hanem tisztán az országos szempontokat mérlegelve, az agrárérdekeket is a legmesszebbmenő támogatásban fogja részesíteni. Az új minisztérium terve így nemcsak ipari körökben, hanem az agrártársadalomban is a legnagyobb helyesléssel találkozott. Az ipariestületek országos központja és az érdekképviseleti választások. A most lezajlott érdekképvselieti törvényhatósági választások alkalmából számos panasz érkezett az IPOK-hoz. E panaszok közül a leglényegesebb az volt, amelyik a szavazás helyére vonatkozik. Az érdekképviseleti törvényhatósági bizottsági tagok választását szabályozó 3271/1929. sz. belügyminiszteri rendeletnek 12. §-a szerint a „szavazás szavazókörönkint történik. Minden járás, megyei városokban pedig a törvényhatósági választásokra megállapított minden törvényhatósági választókerület alkot egy szavazókört“. E rendelkezés folytán csak a szavazás székhelyén lakó kézmüvesiparosok vehettek részt a szavazásban, míg a szavazás székhelyén kívül lakó kézművesiparosok — kik néha 30—40 kilométer távolságnyira laknak — nem gyakorolhatták szavazati jogukat, miután a szavazás színhelyére való utazás jelentékeny költséget okozott a kézművesiparosoknak. Számos ipartestület az ismertetett rendelkezés megváltoztatását sürgette. Ennek alapján a Központ arra kérte a kereskedelemügyi minisztert, járjon közben a belügyminiszternél a 3217/1929. sz. B. M. rendeletnek olyan módosítása iránt, melynek értelmében az érdekképviseleti törvényhatósági bizottsági tagokra szavazás a jövőben községenkint menjen végbe s így minden egyes község kézművesiparosa saját községében adhassa le szavazatát. Mauer Rezső cukrász Budapest, Vili., Rákóczi út 49. szám Telefonsz&m : József 426—04 Kaposváron lllllliiillliliiiliililllliilllllllllliiiiiiillilllllilliiiiiillilllliiiiiilli a Fő uccában lévő, volt „Nemzeti Szálló“ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíii szálloda és vendéglő llllllllllílllllllllllll!llll!lllillllll!llllllllll!li!l!lllliíllllllll!lll!il előnyös feltételek mellett eladó vagy bérbeadó l!lllllllllfllll!llllllliillllllllllllll[Ill!llll!l!IIIIIIIIIilllilllllll!ll!l Bővebbet: Kaposvári Taka* rékpénztár Gazdasági és Ipari Részvénytárs.ínál, Kaposvár. Sternberg # királyi udvari hangszergyár Budapest, VII., Rákóczi út 60. Hangerősítő berendezésen | BBB— HM illlll I ■————|— és hatalmas WE STERNI hangszórók 300 pengőtől, bérletbe is szállítjuk.