Vendéglősök Lapja, 1934 (50. évfolyam, 1-24. szám)
1934-05-05 / 9-10. szám
1034. májas 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA A szölögazdálkodás elsajátítására olasz gazdaifjak érkeznek Magyarországra. A közeljövőben olasz gazdaifjak jönnek Magyar- országra, hogy a helyszínen tanulmányozzák a magyar agrikultúrát. A gazdaifjak részben a balatoni szőlőkben, részben az alföldi szőlőtermelési centrumokban, részben a hevesmegyei szőlőkben fognak elhelyezkedni. Gyöngyösre most érkezett le Puky Árpád dr. polgármesterhez Mayer János ny. miniszter, a Faluszövetség elnökének átirata, amelyben értesíti a várost, hogy Acerbo olasz földmívelés- iigyi miniszter a Magyarországra érkező olasz ifjak közül néhányat Gyöngyösön szeretne elhelyezni. A szőlőgazdálkodás elsajátítása volna a gyöngyösi elhelyezkedés célja s a fiatal olaszok, akik a gazdaságban dolgoznának, csupán ellátást kérnek. Úgy tudjuk, hogy a szőlősgazdák között országszerte élénk érdeklődés mutatkozik a terv iránt s már eddig is többen jelentkeztek, hogy ellátást adnak az olasz ifjaknak. Megnyitó a Margit-szigeten. Április 30-án délután 5 órakor, előkelő közönség részvételével nyitotta meg Fabinyi kereskedelmi miniszter, az Idegenforgalmi tanács elnöke, a Szent Margit-szigeten az újonnan átalakított Palatínus Szállót, a Szanatóriumot és a Gyógyfürdőt. Május 1-én e helyiségek megnyíltak és előkelő közönség lepte el a szálló ebédlőjét és terraszát. Nemzetközi Vásár. A legnagyobb optimizmussal vártuk a május 4-én megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásárt. Nem is csalódtunk, mert a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara annyi hozzáértéssel Hangszerek, zongorák legolcsóbb beszerzési forrása, hatalmas raktár hangszertelepén, Budapest, VI., Király-u. 58 rendezte meg azt, hogy az általa 20 év óta rendezett vásárokat a mostani messze felülmúlja. A vásárt ünnepélyes formák között Magyarország kormányzója nyitotta meg. A vásár nagyszerűségét legjobban a kereskedelemügyi miniszter úr megnyitó beszéde jellemezte, amikor kijelentette, hogy ez a vásár a tudásnak, az ízlésnek és a magyar haladásnak a fokmérője és a magyar idegenforgalomnak a támasza. A vásár megrendezéséért elismerés illeti a Kamara vezetőségét. Az árúmintavásár idején éjféli négy óra a vendéglők zárórája. A belügyminiszter a Budapesti Szállodás és Vendéglős Ipartestülethez leiratot intézett, amelyben megengedte, hogy szombattól az árúmintavásár idején a vendéglők éjfél után négy óráig tarthassanak nyitva. A belügyminiszter engedélye azonban nem vonatkozik a zenéiésre, amelyet továbbra is csak éjfél után egy óráig engedélyeznek. Ha azonban a vendéglősök vagy a kávésok zenélési zárórájukat meg akarják hosszabbítani, azt az árúmintavásár idejére korlátlanul megkaphatják a szokásos díjért. A külkereskedelmünkről legutóbb megjelent kimutatás további határozott fejlődési irányról számol be. Külkereskedelmi forgalmunknak ez a fokozódó erősödése kétségtelenül a kormány kereskedelempolitikai téren kifejtett tevékenységének az eredménye. A közzétett február havi adatok szerint 22-5 millió pengő behozatallal szemben 29'3 millió pengő volt a kivitel értéke, vagyis a forgalom aktívuma 6-8 millió pengő. A tavalyi, ugyanezen hónap eredményeivel összevetve mind az értékek, mind a mérleg aktivitása tekintetében emelkedés tapasztalható. A kiviteli oldal legjelentősebb tétele, 3'84 millió pengő értékű búzakivitel, ami az előző év februárjában Hauer Rezső cukrász Budapest, Vili., Rákóczi út 49. szám Telefonsz&m : József 426—04 csupán 1-67 millió pengő volt. Leölt baromfikivitelünk 20 százalék emelkedést mutat, míg élőállatkivitelünk az egész vonalon csökken s különösen feltűnő az esés a szarvasmarháknál és sertésnél. Iparcikkeknél megkétszereződött a villamosgépek és készülékek kivitele s négyszer annyit vittünk ki a gépekből és készülékekből. A mérleg aktivitásának erősödésénél nam hagyható figyelmen kívül, hogy létrejötténél pénztechnikai intézkedések hatása is kifejezésre jut és így devizák szerzése tekintetében nincs olyan naigy jelentősége, mint általános gazdasági szempontból. Az aktivitás gazdasági jelentősége abban áll, hogy a belső piacot a felhalmozott készletektől mentesíti és a termelés folytonosságát biztosítja. De jelentős pénzügyi tekintetében is, mert kivitelünk egy részével tartozásainkat csökkentjük. Nemzetközi szőlészeti és borászati kongresszus Budapesten. Június 13-án ül össze Budapesten a XVI. Nemzetközi Mezőgazdasági Kongresszus, amelynek programmját most állapította meg a Schandl Károly dr. államtitkár elnöklete alatt álló előkészítőbizottság. A kongresszus egyik kiemelkedő része a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Kongresszus lesz, amelyiknek a napirendje a következő: 1. A szőlő- telepítések korlátozása. 2. A szőlőművelés racionalizálása, tekintettel a termelési költségekre és a termés minőségére. 3. A borkereskedelem szabályozása a nemzetközi árúforgalom körében. A kongresszus keretében, külön Szőlészeti és Borászati szakosztály alakul, amelynek elnökévé Waldbott Kelemen dr.-t, a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének elnökét választják meg. A fenti pontok előadói : Léon Dou- arche, a Nemzetközi Borhivatal igazgatója, Dicentv Vendéglőhelyiség esetleg Kávéházi-s, cukrászdára v. bárra elosztható részekben is, Szeged négyfrontú legszebb épületében, legforgalmasabb helyen, rendkívül jutányosán azonnalra is bérbeadó. A hozzá tartozó elsőrangú berendezés csak kevés kiegészítést igényel. Cím a kiadó- hivatalban. Reflektánsok postafordultával kimerítő választ nyerhetnek Szeged, Széchenyi-tér 2/a (háztulajdonosnál). Dezső, a M. Kir. Ampelológiai Intézet főigazgatója stb., stb. A kongresszus állandó irodája Siegescu Miklós dr. miniszteri titkár vezetése alatt már megkezdte működését. Külkereskedelmi forgalmunk januári statisztikai adatai megjelentek és azok nemzetközi kereskedelmünk egészséges és helyes irányú fejlődéséről számolnak be. Figyelemreméltó külkereskedelmi forgalmunknál az elért 5-4 millió pengő kiviteli többlet, mert tudnivaló, hogy a mezőgazdasági kivitel szempontjából az év első hónapja a leggyengébb hónapok közé tartozik. A külkereskedelmi forgalmi adatok vizsgálatánál megállapíthatjuk, hogy a behozatalnál főleg az ipari nyers- és segédanyagok mennyisége növekedett, ami az ipar erősebb foglalkoztatására enged következtetni. így a nyerspamut behozatala 13.872 mázsáról 25.414 mázsára, a nyersfémeké 4795 mázsáról 10.246 mázsára emelkedett, míg a vasérc behozatala 78.833 mázsáról 65.547 mázsára csökkent. A nyers és előmunkált rizs behozatala 9750 mázsáról erős lendülettel 26.682 mázsára szökött fel. És érdekes megemlíteni, hogy a jelentés hónapjában 169 darab személyszállító gépkocsit hoztak be, míg tavaly januárban 99 volt a behozatal. Kivitelünk cikkei közül első helyet a búza foglalja el, 487.357 mázsa mennyiséggel, míg tavaly ugyanezen hónapban csupán 62.517 mázsa volt. Erősbödött lisztkivitelünk is, ami a tavalyinak több mint kétszerese. Általában mezőgazdasági kiviteli cikkünkben jelentős tételt sikerült elérnünk. Az iparcikkek kivitele sem maradt Kincs Emil litográfiái műintézete Budapest, IX., RáRos-utca 1. sz. Telefonszám : 871—43 Elfogad mindennemű szakmába uágó munkát: étlapok, kották, címkék, körlevelek stb. sokszorosítását jutányos áron. Tessék árajánlatot kérni. a Sternberg |g|| Királyi udvari hangszergyár Budapest, VII., RáKóczi út 60. Hangerősítő berendezések és hatalmas WESTERN- hangszóróK 300 pengőtől, bérletbe isszállítjuK. hátra, mert a műtrágya\ villamos és egyéb gépek és készülékek, vasárúk, vasfélgyártmányok, a textilárúk, a cukor stb. kivitele is emelkedett. Kivonat a Magyar Nemzeti Bank 1934 március 28-án kelt leveléből : Értesítjük, hogy az 1934. évben megtartandó párizsi mintavásárra — csupán kereskedőknek és iparosoknak — legfeljebb 100 résztvevő számára személyenként 500 francia frankot elvben engedélyezünk. Ezen összeget a vásáron résztvenni szándékozók számára a devizaforgalomban megbízott pénzintézetek a francia követség kereskedelmi attasé láttamozásával ellátott .vásárigazolvány, útlevél és vasúti jegy felmutatása ellenében bizományi készletükből szolgálhatják ki. A bor a hosszú élet titka. Igen érdekes adatokat közöl a Nemzetközi Borhivatal főtitkára, Léon Douarche a Bulletin legutóbbi számában. A legkiválóbb orvosprofesszorok Franciaországban, Angliában kimutatták, hogy a borfogyasztó emberek életkora lényegesen hosszabb, minrt azoké, akik bort nem isznak. Az Egyesült Államokban a baltimorei élettani intézet vizsgálatai szerint a borivók életkora 63 év, a részegeseké 53 és az antialkoholistáké 59 volt. Az idevonatkozó adatokkal részletesen legközelebb foglalkozni fogunk, mert ezek a legékesebben cáfolják meg az antialkoholistáknak azt az unos-untalan hangoztatott érvelését, hogy a bor az egészségre ártalmas lenne. Szabályozzák a kifőzdék üzletkörét. Az ipartörvény végrehajtására kiadott 78.000—1923. K. M. számú körrendeletnek 130. §-a pontosan körülírja a kifőző üzletkörét, amelyet azonban azok már régen nem respektáltak, mert vendéglőszerűen gyakorolják a kifőzőipart s emiatt volt is a vendéglősök részéről sok panasz és feljelentés ellenük.’ A Budapesti Kereskedelmi és iparkamara a napok- van tartott ülésén a kisipari osztálya javaslatára elhatározta, hogy a kereskedelemügyi miniszter felkéri, hogy a fentebb említett szakasznak a kifőzdeiparra vonatkozó részét olyképen módosítsa, hogy a kifőzdékben a menükön kívül kétféle leves, kétféle sült, kétféle tészta és a belsőségből (Innerei) készült ötféle étel, úgymint tüdő, vese, velő, máj, pacal is kiszolgáltatható, illetve ennyiféle ételnemű az étlapon feltüntethető. Garantált teljes zsírtartalmú sajtjainK mindenütt beszerezhetők: Pálpuszta-sajt, Derby-sajt, Roma- dour, Imperlál, Óvári, Trappista, Casino, Roquefort, Roquefort dobozos DERBY Sajt- és Yajtermald Részvénytársaság Központi árúsító-telep : Budapest, VII., Kerepest út «2. Telefon : Z. 60—85