Vendéglősök Lapja, 1932 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1932-06-05 / 11. szám

2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1032. juntas 5. Ml ÚJSÁG? A PAPÍRKORLÁTOZÁSI RENDELET intenciójának megfelelően a Vendéglősök Lapja is kénytelen néhány számát a szokottnál kisebb terjedelem­ben adni. A kényszerű korlátozásra azt az alkalmat kell kihasználnia, amikor a szakma életében az ese­mények erre módot adnak neki. Lapunk természetesen iparkodik azért minden szakmai tudnivalót és hírt a kellő részletességgel juttatni az olvasói elé és mihelyt a korlátozás megszűnik, bőségesen fogja kárpótolni az olvasóit és előfizetőit a csökkentett terjedelemért is. A budapesti vendéglők és kávéházak zenélési záróra- meghosszabbításának újabb szabályozása. A székes- fővárosi magyar kir. államrendőrség főkapitány­ságának új rendelkezése folytán, a zenélési záróra meghosszabbítása iránt beadott kérvények elinté­zése a jövőben a következő módon fog történni: Annak előrebocsátásával, hogy a kiadható meghosz- szabbítási engedélyek száma havonkint legfeljebb öt alkalomra (napra) szólhat, a főkapitányság enge­délyügyi osztályához beadandó, szabályszerűen fel- bélyegzett kérvény alapján amennyiben az előírt és eddig is megkövetelt feltételek fennforognak (a kerü­leti kapitánysági vélemény, vigalmi adó és a zene­díj befizetésének igazolása) a folyamodók öt üres engedélyszelvényt kapnak, melynek ára a szokásos engedélydíj (esetenkint 40 pengő, öt esetre 120 pengő. E szelvények felhasználása nincs határozott naphoz kötve, hanem az illető hónap folyamán bár­mikor igénybevehetők olyképen, hogy amikor az érdekelt kávés a zárórameghosszabbítással élni akar, a szelvényen a napot kitölti és azt pár perccel éjjel egy óra előtt a legközelebbi rendőrőrszemnek át­adja. Ilymódon megszűnik a záróraengedélyek elő­zetesen meghatározott napra való kérelmezésével járó kockázat, mert a rendelkezésre álló szelvényeket mindenki akkor veszi igénybe, amikor az érdekeinek legjobban megfelel. Fő az óvatosság. A többszörös miniszteri ígéretek­kel való kételyeknek igen érdekes példáját láttuk a borblokk tanácskozásai alatt, amikor már szó volt arról, hogy a borfogyasztási adót leszállítják. A végleges formula, amelyben megállapodtak, a Borászati Lapok érdekes közleménye szerint így hangzik : — A képviselőház utasítja a kormányt, hogy rendeletet bocsásson ki, amely szerint a bor- fogyasztási adó 1933 január 1-től 50%-kal csökkenti! — Szóval a minisztertől és ígéretétől függetlenné akarták tenni az adóleszállítást, íme, nem a miniszter, hanem a Ház teszi meg a lépéseket. Sajnos, még így is tudjuk, hogy ez sem teljes biztosíték. Hiszen a házfeloszlatás réme így fenyeget, talán nem is lesz együtt az a Ház, amely a megállapodás szerinti utasítást kiadhatná. De nem baj, csakhogy már itt tartunk. És az itt közölt szellemes megoldásért is elismerés illeti meg a borblokk tagjait. HIRDETMÉNY. A Tiszaföldvári Polgári Társulati Alap állomási vendéglőié június hó 19-én délután 3 órakor a társulat irodájá­ban 1933. január hó 1-től 1938. december hó 31-ig nyilvános árverésen haszonbérbe adatik. Feltételek minden szerdán és szombaton az irodában megtudhatók. Igazgatóság. Helyreigazítás. Vettük a következő levelet: Tisztelettel értesítjük, hogy az a közlemény, amely szerint a csornai vendéglősök elnöke megelégszik azzal is, ha a háztartásában elfogyasztott ital után nem kellene adót fizetni, nem fedi a tényeket. A csornai elnök nem volt jelen a gyűlésen, hanem Gosztonyi Ignác vendéglős képviselte a csornai szak­osztályt. Ő úgy fejezte ki a közleményben adottakat, hogy a forgalmi adónál vétessék figyelembe a ház­tartásra elfogyasztott ital. Mert ez törvényen alap­szik. Úgyszintén vétessék figyelembe a fogyasztási és kereseti adóknál is. Arról azonban szó sem lehet, hogy ez lenne minden kívánságunk teteje és hogy ha ezt megkapnánk, akkor már nem lenne több kérnivalónk! — A szakosztály nevében Dreisinger Nándor, szakosztályi elnök. A Gundel-tröszt. Kedves és jóakaratú tréfálkozás­sal emlegették ezt a forcsa kifejezést a városházán, amikor meghozták azt a döntést, hogy az Állat­kertnek mind a két vendéglőjét Gundel Károlynak adják át, bérelje és állítsa talpra őket. Budapest megint tanújelét adta annak, hogy megbecsüli a jóakaratot, a munkát és az eredményekben gazdag működést, csakugyan Gundel Károly volt az az ember, akiben meg lehet bízni a két vendéglő jövőjét illetőleg. A Gellért-étteremmel együtt már csakugyan három nagyobb vendéglő és étterem jutott így Gundel Károly kezére, de ha trösztről lehet szó, akkor csak ennek a diszkreditált fogalom­nak a kedvezőtlen értelmezése nélkül. Mint érte­sülünk, Gundel Károlynak nagyobb tervei vannak a megkapott új vendéglővel. Katonai altiszti étkezdében engedély nélkül gya­korolható az italmérés. A pénzügyminisztérium 1932. évi 26.139. számú rendeletében kimondotta, hogy a katonai altiszti étkezdében, amennyiben azok házi kezelésben vannak, az ott étkező altisztek részére külön engedély nélkül is kiszolgálható bor és szeszes ital. Pestmegyei szőlőbirtokos príma uradalmi fajborokat szállítf méltányos megegyezéssel, príma hordókért. Teleíonhívó: J. 314—76. Mérsékelték a telefonszaknévsorba való felvételi díjat. Nemrégiben a postavezérigazgatóság elrendelte, hogy a telefonszaknévsorba csak azokat a cégeket vehetik fel, akik beiktatásért díjat fizetnek. A buda­pesti Iparkamara memorandumban tiltakozott e rendelkezés ellen és Nagy Antal kamarai alelnök személyesen is felkereste a postavezérigazgatóságot ez ügyben. A kereskedelemügyi miniszter most le­iratot intézett a kamarához és arra hivatkozott, hogy az államháztartás a mai súlyos helyzetében kénytelen a díjazáshoz ragaszkodni, azonban haj­landó a beiktatások díját kivételesen és átmenetileg 3 pengőről 2 pengőre, az önköltségi árra leszállítani. Uradalmi nagyvendéglő október 1-től kezdődő hat évre Tágas üzleti helyiségek, vágóhíd, mészárszék, istálló, kocsiszín. Helyben nagy vásárok, hatóságok. Bővebb felvilágosítást nyújt Ura­dalmi Intézőség, Nova, Zala m. Az italmérők köztartozásainak rendezése. Az ital­mérési engedélyek áthelyezése és az úgynevezett jogfolytonosság alapján gyakorolt engedély nélküli italmérés esetében követendő eljárás szabályozása tárgyában 1931. évi december 5-én kelt 155.378— 1931. VI. fő. o. sz. rendeletre való hivatkozással értesítette ipartestületünket a kir. pénzügyigazgató­ság, hogy a m. kir. pénzügyminisztériumnak az 1932. évi április hó 14-én kelt 51.962—1932. X. fő. sz. rendelete értelmében engedély áthelyezése és a hátralékos köztartozások nem rendezése miatt meg­indított elvonási eljárás esetén nemcsak az engedélyes terhén fennálló együttesen kezelt közadó, hanem az általános forgalmi adó és a városi fogyasztási adóhátralékok is figyelembe veendők és az át­helyezés kérelmezésénél mindezen adónemek rende­zése igazolandó. A Magyar Fürdők és Üdülőhelyek Központi Irodája. Az Országos Balneológiái Egyesület és az Idegen- forgalmi Szövetség megalapították a Magyar Fürdők és Üdülőhelyek Központi Irodáját. Az iroda Nádor ucca 18. szám alatt nyílik meg és valamennyi fürdő­ről felvilágosítást ad az érdeklődő közönségnek. Végzetes baleset. Dombóvárról jelentik: Tompán Horváth Antal vendéglős flóbertpuskával betért Szőnyi Ferenc földmíveshez. Beszélgetés közben a térdére fektetett puska eddig meg nem állapított okból elsült és a lövedék Szőnyi mellébe fúródva, azonnal halálát okozta. A gazdasági frontról. A Sávoly-szálló R.-T. ellen (Budapest, József-körút 16.) a törvényszék elren­delte a csődeljárást. Bonyodalom egy kávéházi részvénytársaság körül. Évtizedek óta a Nádor-ucca sarkán, közel a föld- mívelési minisztériumhoz és a tőzsdéhez volt az Országház-kávéház. Nemrégiben váratlanul fel­pakolták a kávéház berendezését és átvitték a közeli Kossuth Lajos-térre. Ezt a költözködést igen heves harc előzte meg, amely már második éve dúl a kávé- házüzem tulajdonosa, a Kávéháziizem R.-T. kereté­ben. A részvénytársaság, amint közöltük, 136.000 pengő tartozással megakadt, 100.000 pengő vagyon mellett 50 percentes egyességet kötött. Az egyesség ügyét megtámadta a főrészvényes, aki azt vitatta, hogy az ügyvezető-igazgató, Gárdonyi Sándornak nem volt joga megkérni a részvénytársaság kényszer- egyességét. A bíróság megállapította, hogy Gár­donyit valóban törölték a cégjegyzésből és ilyenfor­mán a megkötött egyesség semmis. Kimondta azt is a bíróság, hogy ,,az egyes részvényest a kereskedelmi törvény 174. §-a szerint csupán a közgyűlés határo­zatai ellen illeti meg a kereseti jog és így a részvényes a részvénytársaság kényszeregyességi ügyében nem tekinthető ügyfélnek“. Gárdonyi ez ítélet után nem várta be a csődnyitást, hanem felpakolta az Ország- ház-kévéházat és megnyitotta a szomszédos házban. A hitelezők kíváncsian várják a folytatást. BARTA S. FESTŐ szobafestést, mázolást, tapétázást elsőrendű kivi­telben jutányos árban végez Budapest, VI. kér., Liszt Ferenc-tér 9. Telefonszámi 265-52 Debrecenben a régi híres és ma is jó forgalmú „Hungária-káréház“ helyisége, tőkeerős szakembernek, bérlet lejárta folytán, kiadó. Értekezni: Dr.Farkas Ignác ügyvédnél, Debrecen, Hungária-palota. Ai Eleki Ipartestül#! vendéglője bérbe vételére vagy üzletvezetésére azonnali belépéssel pályázatot hirdet. Pályázatok június hó 12-ig beterjesztendők. Felvilágosítással szolgál az Elnökség.

Next

/
Thumbnails
Contents