Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)
1931-02-05 / 3. szám
XXXXVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1031. FEBRUÁR 5. (1EMDÉOLÓ-, SZÁLLÓ-, KÁVÉSIPABI ÉS KÖZOAZDASÁCII SZAKLAP) M. kir. post.at.akíirókpónztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-in és 20-án Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) H i r <1 e t é s i díj s z ö v e g o 1 <1 a I o n 50 f i 11 é r, hirdetési oldalon 40 fillér hasábniilliméterenkint ajlapította : IHÁSZ«TÖRttY Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 322—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT O ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 3 ÓRÁIG Megdöbbentő dolgok derülnek ki néha a szakmai statisztikából, olyanok, aminőkről fogalmuk sincsen a szakmáink örökös ócsárlóinak. De legyünk őszinték, nem is igen lehet! Mert a mi szakmáink ellenségei, ha leszámítjuk a bizonyos százaléknyi rosszakaratot, a megfelelő füllentési százalékot és miegymást, még akkor is igazat mondhatnak abban, hogy egészen valószínűt- lenül rosszul megy a mi szakmáink sora! Hogy igazán nem értik, mi lehet azzal a szakmával, amelynek ezer meg ezer tagja ugyan nagyon illedelmesen megyen tönkre, anélkül, hogy az általános gazdasági válság közben valami nagyobb port verne fel a lassú bukásával, de egyetlen olyan emberét sem ismerik már hosszú esztendők óta, aki a szakmájában meggazdagodott volna! Miféle szakma lehet az, amelyben nem lehet meggazdagodni? Hitetlenkedve mosolyognak össze ezek a jó urak, ahogy összemosolyogtak nemrégiben a szakma adóügyi tárgyalásai alatt a hitetlenkedők is. Hiszen ez több a soknál! Hiszen ez csakugyan boszorkányság, olyan mesterséget látni ebben a haladónak tartott gazdasági életben, amely soha semmi esetben sem hoz a konyhára semmit, legfeljebb annyit lehet elérni benne, hogy rá ne fizessen az ember! Pedig ha csak néhány nagyfogyasztási cikkét ismerné a mi szakmáinknak az igen íiszíelt kételkedő publikum, akkor máris meg tudná érteni, hogyan lehetséges ez a furcsa dolog! Ne is térjünk talán ki arra, hogy minő drágák a mi szakmáink által forgalmazott italok. Hogy a fogyasztási és egyéb adók miatt körülbelül 80 százalékkal drágul meg a legolcsóbb ital is, amíg a szomjas gégékbe ömölhetik! Ne foglalkozzunk az adók speciálisan nagy tömegével, amelyek mind a mi szakmáinkat nyomják! És különösen ne soroljuk fel azokat a szerencsétlen tévedéseket, amelyek a hibás bürokratizmussal elgondolt elvek szerint a mi üzemeinkben a mulató, tehát pénzes közönséget akarják ugyan megkoppasztani egy kicsit, de . . . ? A mi közönségünk nem mulat, örül, hogy élhet és hogy hozzájuthat valamihez, pénze pedig még a kevésnél is kevesebb van! Csak egyetlen adat jutott most elénk abból a hatalmas tömegből, amely azt bizonyítja, hogy a mi szakmáink a rajtuk kívül álló okok miatt képtelenek a közönség pénztárcájához mérten kalkulálni! A legolcsóbb, bár jó minőségű kávéanyag Brazíliából bármely magyarországi város szakmai üzeméig — éppen csak huszonöt százaléka annak az árnak, ameA ,,Vendéglősök Lapja“ 1930. évi november hó 1 20-iki számában részletesen ismertettem a szerzői jogbitorlásnak azokat az eseteit, amelyek az italmérő érdekeltségek szempontjából, a helyiségben való zenéltetés esetében fontossággal és komoly jelentőséggel bírnak. A bírói gyakorlatból összegyűjtött konkrét példák segítségével igyekeztem egységessé tenni a felfogást arra vonatkozólag, hogy a szerzői jogról alkotott 1921. évi L1V. t.-c. mindenkire nézve egyformán, kivétel nélkül kötelező rendelkezéseit hogyan kell értelmeznie az italmérő társadalomnak, ha nem akarja kitenni magát az esetleges kellemetlenségeknek. Ha nem akar előidézni teljesen felesleges kiadásokat. Rámutattam határozottan arra, hogy az említett törvény 57. §-ának imperativ rendelkezése szerint vétséget követ el és kártérítéssel tartozik az az egyén, aki a szerző beleegyezése nélkül védelem alá lyet az üzemeink fizetni kénytelenek érte a különböző vámok és adók lerovása után. Teljes hetvenöt százalék a drágulás csak az adók és adójellegű szolgáltatások által! És hány ilyen cikk van, amely nem bírja meg a reá rótt terheket, amelyeket azonban követel a közönség, tehát itt okvetlen ráfizetéssel kell számolnia annak, aki csakugyan a közönségére akar gondolni! De hogyan magyarázzuk meg azoknak, akik nem akarnak látni a maguk szemével és nem akarnak hallani a füleikkel? Ezek csak tovább is azon törik a fejüket, hogyan lehetne rajtakapni a szakmáinkat azon, hogy eltitkolják mérhetetlen nyereségeiket az ellenőrzés elől? Szakmai szakértőink az adóügyi tárgyalások folyamán alig győzik helyreigazítani a szakmáink felől meggyökeresedő különös véleményeket, amelyek még mindig minket tartanak a gazdasági élet leginkább teherbíró ágazatának! (Havas Dezső, Budapest.) I eső zeneműveket szándékosan, vagy gondatlanságból előad, vagy előadat. Tisztáztuk azt a körülményt is, hogy ez a védelem a törvény 11. §-a értelmében milyen időtartamra terjed ki. A szerző egész életére, de ezenfelül a szerző halálától számított további ötven évre. A szerző halála után tehát az ő jogutódait kell a zenejogdíj szempontjából szerzőknek tekinteni. Még további ötven éven át. Most folytatom a fejtegetéseimet. A kérdés lényege az italmérésekben való zenéltetés. Ha valamely italmérési helyiségben egyáltalán nincs zene — a valóságban nagyon kevés az ilyen helyiségek száma, hiszen az üzleti forgalom előnyösebb kihasználásának egyik eszközével állunk szemben — ott nem képez problémát a zenejogdíj kérdése. Itt nincs ezirányban semmiféle kötelezettsége az italmérés jogosítottjának. A zenejogdíj kérdése az A „Vendéglősök Lapja“ száméira írta: dr. Türei-Osvcith Jstvém m kir. rendőrfogalmazó. Popper Mór és Lipót r.-t., bornagykereskedés Telefons József 359-78 Budapest-Kőbánya, Előd ucca 8. szám. Aiapíttatott ssee. évben. Az 1922. évi országos szőlő-és borgazdasági kiállításon aranyéremmel kitüntetve. Válogatott uradalmi fajborok. Kérjen saját érdekében árajánlatot.
