Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)

1931-01-05 / 1. szám

2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA hágást, vagy súlyosabb jövedéki kihágást követett el s emiatt jogerős büntetést kapott, hacsak a bün­tetés kiállását, elévülését, vagy elendegését követő- leg öt év alatt kifogástalan erkölcsi magaviseletét nem tanúsított. Ez esetben tehát már rövidebb, vagyis meghatározott idő van kiszabva az igazolandó tényekre vonatkozólag s az öt év eredményes kitöl­tése után a megelőző büntetés figyelembe nem jön. Mai jogrendszerünkben nélkülözzük a rehabili­táció intézményének általános kiépítését, pedig az italmérési törvényben előbb említett korlátozás lényegében arról szól, hogy bizonyos idő elteltével a büntetés elszenvedése után a rehabilitáció jut érvényre. Helyes és méltányos, hogy a büntetett egyén büntetésének elszenvedése után bizonyos próbaidőt eltöltve, szabad utat nyerjen a társa­dalomba való visszatérésre, hogy majd ismét fel- kiizdhesse magát a tisztesség színvonaláig. A háború előtt készült nálunk ily rehabilitációs törvénytervezet, de tárgyalás alá nem került. E ter­vezet szerint, akik három évet meg nem haladó fegyház- vagy börtönbüntetést szenvedtek el, bizo­nyos próbaidő eredményes eltelte után rehabilitál- tattak volna. Egyik kiváló kriminalistánk szavai szerint a reha­bilitációban a bűnözés elleni küzdelemben, értéke­síthető kriminálpolitikai erő tökéletesebb felszaba­dítását, annak törvényes intézménnyel való ki­építése tudja biztosítani, vagyis szükségszerű, hogy a rehabilitáció kegyelmi tény, vagy bírói beavat­kozás nélkül a törvény erejénél fogva következzék be. Annak az időpontnak meghatározása, melynek kifogástalan kitöltése után az erkölcsi bizonyítvány kiállítható, törvényes rendelkezésben kell, hogy történjék. A kérdés eldöntésénél szem előtt kell tartani, hogy az újabb bűncselekményre az újabb megtorló eljárás mindig készen áll. Rehabilitációban csak azok részesülhessenek, kik bármely törvénybe ütköző cselekmény miatt öt évet meg nem haladó szabadságvesztésben részesültek. Ha ilyenek öt évet a büntetés elszenvedése után kifo­gástalan viselkedéssel töltöttek el, akkor az erkölcsi bizonyítványokban a büntetett előélet feltüntetése mellőzhető volna. Büntetőtörvénykönyvünk az öt évnél kisebb szabadságvesztés-büntetések elévülési idejét tízévben GALOVICS JÓZSEF vendéglős, Bük. Új korszakát éli a fényképezés. Ma már nemcsak az olcsóságban, de a tökéletességben is versenyez­nek a fényképek előállító művészei a közönség szá­mára és igazán úgy hozzá tartozik a modern ember életéhez, hogy évente legalább egyszer lefényképez- tesse magát és szeretteit, minta napi mosdás. Hányán bánták meg már eddig is, hogy elmulasztották évente megcsináltatni és eltenni a fényképeiket — egész kis könyvük lenne az életükről — ami most már pótolhatatlan! állapítja meg s ha az elévülés feltételei megvannak, az említett idő elteltével a büntetés többé végre nem hajtható. Az elévülés az ítélet jogerőre emelkedése napján kezdődik. A bűnvádi eljárás megindítását kizárja az el­évülés öt év elteltével, ha az elkövetett bűntettre öt éven aluli büntetés van megállapítva. Vétségekre nézve a bűnvádi eljárás három év alatt évül el. Kihágásoknál az elévülési idő hat hó, illetőleg egy év, aszerint, hogy jogerős ítéletet hoztak-e, vagy nem. A háborús kivételes rendelkezéseknél egy, ille­tőleg két év, erdei kihágásoknál az elévülési idő kettő, illetőleg három év. Akár elévülés címén szűnt meg az eljárás, akár a büntetés végrehajtásba okából, a próbaidő öt, három, illetőleg egy évben volna megállapítható, aszerint, amint bűntett, vétség, vagy kihágás esete forog fenn. A ki­hágásoknál csak azok a kihágások szerepelhetnek, melyekről az országos bűnügyi nyilvántartó hiva­talhoz büntetőlapokat kell beküldeni. Voltaképen ezek a súlyosabb kihágások. A más kihágási bünte­téseket az idegen hatóságok nem is tudhatják. Fent kell hagyni azonban a rendőrhatóságoknak bizonyos diszkrécionális jogot, hogy a különben meg­bízhatatlannak ismert egyének részére az erkölcsi bizonyítványok kiállítását megtagadhassák, aminek oka a legkülönfélébb lehet. Ezzel a joggal azonban csak kivételes s teljesen indokolható esetekben lehes­sen élni. Az italmérési ügyeknél igen szigorú elbírálás alá kerül a kérelmező megbízhatósága. Indokolt volna rehabilitációs rendelkezéssel általánosan intézkedni az előéletre vonatkozó terhelő adatok beszámítha- tóságáról, illetőleg szoknak bizonyos idő után való mellőzéséről, miként az 1921 : IV. törvénycikkben látható, mert a jelenleg érvényben levő rendelet sok kérdésre nem ad kielégítő feleletet. Az 1921 : IV. t.-c. 3. §-ában húsz év igazolandó a honosítás megtörténte után ahhoz, hogy valaki ital­mérési jogot kapjon. Ez is elavult intézkedés, hisz maga az 1879 : L. t.-c. teszi meg a korlátozást a honosítás útján szerzett állampolgárságra, mely szerint ilyen a törvényhozás tagjává csak a hono­sítás után tíz év múlva lehet, hisz a honosított bizo­nyos belföldi követelmények birtokában érheti el a honosítást. Mint pl.: kifogástalán magaviselet, FEHÉR ALAJOS vendéglős, Ólmod. Pótolja legalább az idei mulasztását, akinek szak­máinkban nincs fényképe önmagáról és családjáról! És egyetlen fényképét, rövid életleírásával együtt küldje be az Album szerkesztőségének Budapest, IX., Viola ucca 2., hogy ki ne maradjon szakmáinknak ebből a díszkönyvéből. Gondolja meg mindenki ezzel az egyszerű ténnyel már emléket állít magá­nak a szakma előtt és szégyenkezni fog családja és ismerősei között, ha hiába keresik képét a négy nagy testvérszakma kiválóságainak sorában ! 1031. január 5. keresetforrás, adózás, mely kellékek birtokában az állampolgárság elnyerésével egyenlő jogokat nyer a régi állampolgárokkal s így még a közjogi vonatko­zású megkülönböztetés, hogy a honosítás után tíz év múlva lehet a törvényhozás tagja, sincs indokolva, meg kell jegyezni, hogy az opfáltak nem szereztek külön állampolgárságot, mert a kitűzött idő alatt bejelentett igénynél fogva régi állampolgárságuk meg se szűnt. A budapesti vendéglői személyzet legkisebb fizetései. A budapesti szakma a személyzet heti fizetésének minimumát az alábbi táblázat szerint állapította meg. Természetes, hogy ott, ahol a személyzet a táblázatban megállapított fizetéseknél magasabb fizetést élvez, ez a magasabb fizetés marad továbbra is érvényben. Az éttermi személyzet fizetése. Heti fizetés Éttermi segéd vagy szobapincér nyári üzemben ............................................ 8*— P Ét termi segéd vagy szobapincér téli üzemben ............................................ 8-— ,, Fel szabadult borfiú....................... 4-— ,, Kis egítő hétköznapon.................... 2-— ,, Kis egítő vasárnap, ünnepnap vagy ban­kett alkalmával.......................... 3-— ,, Kis egítő éttermi segéd szombat, vasárnap, vagy mulatság alkalmával, ha kora reggeltől késő estig van foglalkoztatva, 3-50 P. A kisegítő éttermi segéd, ha zárórán túl van foglalkoztatva, a megállapított kisegítési díjon felül 30% pótkisegítési díjat, pót­vacsorát, kapupénzt és villamospénzt kap. A kisegítő éttermi segéd a perifériákon külön útiköltséget kap. Üzletvezető, főpincér, főszakács, gazdasszony, felírónő, pincemester, főportás, csapos, aki pince­mesteri teendőket is végez, valamint az irodai munkákat végzők fizetése szabad megegyezés tárgya. A konyhaszemélyzet fizetése. Heti fizetés I. oszt. szakács ................................. 64-— P II. oszt. szakács ................................. 48-— ,, III. oszt. szakács ................................. 32-— ,, Sütőmester ............................................ 32-— ,, I. oszt. mészáros........................ 32‘— ,, II. o szt. mészáros, ahol csak egy van 23-— ,, Entrée szakácsnő, önálló ..................... 32-— „ En trée szakácsnő, ahol szakács van .. 21 •— ,, Tésztaszakácsnó.............................. 32-— ,, Che f-kézileány ....................................... 21 •— ,, Salátás leány.................................... 19-— ,, Sal átás leány, ahol hidegszakács van . 16-— ,, Futóleány........................................ IP— ,, Mosogatóleány, fehér...................... IP— ,, Mosoga tóleány, fekete ......................... 12-— ,, Cs apos, képzett (vizsgázott)......... 151— ,, Cs apos, kezdő ....................................... IP— ,, Háziszolga, tányéros, evőeszköztisztító. IP— ,, Az alkalmazottak italt és lakást nem kapnak. A nyári idényüzemekben szabadnap nincsen, miért is ezekben az üzletekben a fizetés egyhatod- résszel nagyobb. A kisegítő konyhaszemélyzet kisegítési díj fejében heti fizetésének egynegyed­részét kapja. Például a szakácsnő heti fizetése 32 pengő. Tehát a kisegítő szakácsnő napi kisegítési díja 8 pengő. Hetenkint kötelező 24 óra (egy napi) szabadnap, a szezonüzletek kivételével. A felmondás kölcsönösen 3 nap, mely időre*-azonnali elbocsátás esetén, amennyiben azonnali elbocsátásra törvényes ok nem forog fenn, élelmezés és egyéb természetbeni járandóság megváltására napi P52 pengő. Az erre vonatkozó nyilatkozatot a személyzet minden tagja a felvételkor írásban kiállítja, illetve egy ilyen írásos nyilatkozatot kell aláírnia. Minden vendéglőskonyha büszkesége az ételek kiváló izletesége, azért rendelje Horváth Ferenctői, Szeged, Dreher-söröző étterem tulajdonosától Dili Sitiül ÉS MilllMlB á kilogrammonként 3 pengő 20 fillér. A MI ÉRTÉKEINKBŐL.

Next

/
Thumbnails
Contents